Férfi kézilabda BL – hazai pályán sem volt esélye a Szegednek a Barcelona ellen

A Pick Szeged házigazdaként 35-28-ra kikapott a címvédő Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A vendégek először a nyolcadik percben vezettek, utána viszont sorozatban hat gólt kaptak, és a meccs negyedénél már 10-5-ös hátrányban voltak. Mirko Alilovic bravúrosan védett, csapattársai rendkívül felkészülten és fegyelmezetten védekeztek, a másik kapu előtt pedig rendszerint kihasználták a lehetőségeiket. Ezt követően némileg megtorpant a magyar bajnokcsapat, a spanyolok megfékezték ellenfelük tempóját, a Gonzalo Pérez de Vargas helyére beállt kapus, Emil Nielsen jól teljesített, így a címvédő csak egygólos hátrányban volt a szünetben.Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A második félidő elején kétgólos előnyről tíz perc alatt ötgólos hátrányba került a Szeged, ezért Juan Carlos Pastor vezetőedző a 44. percben a harmadik idejét is kikérte, majd kapust cserélt és beküldte Mikler Rolandot, de ez sem segített. Minden hazai találatra hárommal válaszolt az ellenfél, amely tökéletesen védekezett, nem engedélyezett ziccereket a magyar együttesnek, az előkészítetlen lövésekből pedig szinte egyáltalán nem született gól. Sok volt az eladott labda, a gyors ellenakciók mindegyikéből betalált a Barcelona, így a vártnál is nagyobb különbséggel nyert.

A győztes csapatban Dika Mem és Ludovic Fabregas egyformán hét, Melvyn Richardson hat, Aleix Gómez öt gólt lőtt, a hazaiaknál Bodó Richárd ötig, Mario Sostaric és Bánhidi Bence pedig négyig jutott. A két együttes 21. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, öt szegedi siker mellett ez volt a Barcelona 16. győzelme.

A Telekom Veszprém csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadja, a Szeged pedig jövő csütörtökön a francia HBC Nantes vendége lesz a BL csoportkörében.

Kapcsolódók

Kimaradt?