FIBA Europe Cup: idegenben győzött a Nagyvárad

Szolnokon lépett pályára és aratott könnyed győzelmet a Nagyváradi CSM CSU csapata a férfi kosárlabda FIBA Europe Cup harmadik fordulójában. Ez volt a Körös-partiak első győzelme a sorozat csoportkörében.

Magyarországon, a Szolnoki Olajbányász ellen játszotta soron követező nemzetközi mérkőzését a váradi férfi kosárlabdacsapat. A FIBA Europe Cup H-csoportjának 3. fordulójában lejátszott találkozó előtt a Szolnok egy-egy győzelemmel és vereséggel állt, míg a Nagyvárad két kudarccal a háta mögött érkezett az alföldi városba.

Jól kezdték a meccset a vendégek, hamar 7 pontos előnyt dolgoztak ki, majd néhány percnyi játék után meglett a „közte tíz” is. Hiába kért időt a hazai csapat szakvezetése, az első negyed végére 17 pontos előnyt kovácsoltak a vendégek (11:28). A második tíz perc is a nagyváradiak szája íze szerint alakult, ráadásul a Szolnok elvesztette edzőjét, miután egy véleményes helyzetet követően Gasper Potocnik kireklamált magának két technikai hibát, és kiállították a játékvezetők. A nagyszünetre 22 pontos vendégelőnnyel mehettek a felek (24:46).

A térfélcsere után küzdött, hajtott a hazai gárda, ám hiába zárkóztak fel húsz ponton belülre, a negyed végére visszaállt a különbség (41:63). A záró játékrészben még visszajött az Olajbányász 16 pontra, ám a Nagyvárad kézben tartotta a mérkőzést, és végül 17 ponttal, végig vezetve „behúzta” a találkozót.

Szolnoki Olajbányász–Nagyváradi CSM CSU 58:75 (11:28, 13:18, 17:17, 17:12)
FIBA Europe Cup, H-csoport, 3. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
Szolnok: Rogic 2, Badzim 8/6, Kovács 2, Subotic 9, Cakarun 12. Cserék: Solano 3, Pongó 3/3, Rudner 5/3, Cummings 12/3, Zsíros -, Taiwo 2
Nagyvárad: Bickauskis 12/3, Holt 12/3, Richard 15/9, Green 15, Gavrilovics 12/3. Cserék: Paliukenas 1, Baciu 4, Fometescu 2, Nicolescu -, Markovics 2

(Borítókép: fiba.basketball)

Kapcsolódók

Kimaradt?