Európai kupameccsen verte meg legnagyobb hazai riválisát a Kolozsvári U-BT

Legnagyobb hazai riválisa legyőzésével kezdte meg a FIBA Europe Cup középdöntős szereplését a Kolozsvári U-BT, amely a BT Arénában összegyűlt 3500 néző előtt 81-76-ra diaadalmaskodott a Nagyváradi CSM csapata fölött.

A bajnoki címvédő Nagyváradi CSM érkezett szerdán este Kolozsvárra „felmérni” a jelentősen megerősödött U-BT képességeit a FIBA Europe Cup középdöntőjének első fordulójában. Az E-csoportból első helyen továbbjutott U-BT és a C-jelű kvartettből második pozícióról kvalifikált CSM az izraeli Ironi Nesz Ciona és a fehérorosz Tsmoki Minszk csapatával harcol meg a negyeddöntőbe jutást jelentő első két helyért.

 
 

A Szamos-parti multifunkcionális csarnokban rendezett találkozón a vendégek alaposan ráijesztettek az idén – hazai mezőnyben – még veretlen kolozsváriakra, Mihai Silvasannak már a 3. percben időt kellett kérnie, ugyanis a váradiak, elsősorban Broussard távoli dobásainak köszönhetően 9 pontos előnyre tettek szert. (4-13)

A játék képe, az U-BT-s kispad minden vergődése ellenére nem változott jelentősen az első negyedben, bár fél perccel a vége előtt Karlo Zganec és Patrick Richard dobásai közelebb hozták a feleket. (17-23) A második negyed első 5 pontját az U-BT dobta és feljött -1 pontra, aki arra késztette váradi kispadot, hogy időt kérjen. (22-23)

A második félidőre „megérkezett” Kuti Nándor is, aki előbb egy tempódobással, majd egy triplával növelte egyre jobban az U-BT előnyét. (31-27) Három perccel a szünet előtt Barnette és Watson dobásaival már ismét a vendégek vezettek (33-34), de egy kolozsvári időkérés után az U-BT Kerron Johnson két gyors kosarával, majd Calnicenco és Richard tripláival az egyre inkább belelendülő hazai együttes akarata érvényesült. (45-36)

A második félidőben már nem láttuk az első játékrészhez hasonló hullámzó játékot egyik fél részéről sem, mindkét csapat gyilkos védekezésre kapcsolt, de az U-BT, ha kicsivel is ugyan, de tudta növelni előnyét. (65-53)

Az utolsó negyed első pontjait a váradi mezben játszó, de kolozsvári születésű Baciu és a kincses városban ugyancsak megfordult Barnette dobták, és arra kényszerítették Silvasant, hogy 65-60-nál időt kérjen. Planinic a következő akcióban elhibázott két büntetőt, így Broussard távoli kétpontosa és Barnette betörésből szerzett kosara után már csak egy pont volt a különbség a felek között (65-64). A 11 pontos váradi rohamot Johnson és Richard kosarai szakították meg és amikor az U-BT ismét eltávolodott 5 pontra (69-64), Cristi Achim időt kért.

Barnette triplája után Broussard szabadon eleresztett hárompontos dobása kipördült a gyűrűről, így a váradiak egyenlítése egyelőre elmaradt. A hazai közönség megérezte a veszélyt, és egyre lendületesebben biztatta kedvenceit. Planinic keze most már nem remegett meg a büntetővonalnál, de azonnal jött a vendégek válasza Valeika alley oopja formájában. Ugyanaz a Valeika (a CSM legeredményesebb játékosa) büntetői után 73-70-nél kezdődött el az utolsó 2 perc.

A játékvezetők kommentálásért egy büntetővel jutalmazták a váradiakat, ez pedig tovább fokozta a csarnokban a hangulatot. Planinic és Johnson kosaraival ismét hat pontra nőtt az U-BT előnye és 1 perccel a vége előtt jöhetett a váradi időkérés. (77-71)

Giordan Watson dudaszóra eleresztett triplával lopta közelebb a vendégeket (77-74), Silvasan is időt kért 44 másodperccel a vége előtt. Egy Planinic és Valeika kosár után újabb hazai időkéréssel vágtak neki a felek az utolsó 5 másodpercnek, úgy hogy a különsbég továbbra is csak egy triplányi volt. (79-76)

A meccset Planinic büntetői döntötték el, az U-BT horvát csapatkapitánya a végjátékban kézbe vette a dolgokat.

81-76-es győzelmével a Kolozsvári-BT a középdöntős csoport második helyre került, ugyanis a csoport másik összecsapásán az Ironi Nesz Ciona 84-75-re legyőzte a fehérorosz Tsmoki Minszk csapatát.

FIBA Europe Cup, középdöntő, első forduló
Kolozsvári U-BT–Nagyváradi CSM 81-76 (17-23, 28-13, 20-17, 16-23)
Kolozsvári U-BT: Richard (18), Zganec (14), Johnson (14), Kuti (5), Ate (7), Tarolis (6), Calnicenco (3), Planinic (14)
Nagyváradi CSM: Richard (3), Broussard (18), Watson (11), Barnette (11), Valeika (21), Markovic (6)

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?