Előzetesbe küldték az ultrák vezérét

Előállítása után letartóztatták, majd pénteken harminc napra vizsgálati fogságba helyezték a Rapid ultrák vezérét. A Bocciu becenéven ismert Liviu Ungureant, mint ismeretes, bűnszervezet létrehozásával gyanúsítják abban a csütörtökön kirobban ügyben, amelynek során Daniel Niculaét, a Rapid futballklubjának elnökét is előállították.

Az egykori válogatott labdarúgó, mint beszámoltunk róla, kihallgatása után szabadon távozhatott. A csütörtökön őrizetbe vett személyek közül viszont tizenkét szurkolót hatósági felügyelet alá helyeztek, Bocciu mellett pedig további két gyanúsított vizsgálati fogságba került – tájékoztatott pénteken a bukaresti törvényszéki ügyészség. Az ultrákat bűnszervezet létrehozásával gyanúsítják, rongálás, gyújtogatás, a közrend erőszakos megzavarása, pirotechnikai eszközök jogtalan használata kapcsán zajlik ellenük a bűnvádi eljárás. A házkutatások során, mint írtuk, nem csak petárdákat, színes füstbombákat és fáklyákat foglaltak le, hanem még lőfegyvereket is találtak.

Illusztráció | Fotó: FC Rapid/Facebook

Érdekesség volt az is, hogy a Rapid bukaresti stadionjában találtak egy rejtett helyiséget, amit a gyanú szerint arra használtak, hogy a tiltott pirotechnikai eszközöket becsempésszék a mérkőzésekre.

A történtek nyomán a futballultrák ősi ellenségeskedéseiket félretéve vállaltak szolidaritást Bocciuval. Az FCSB drukkerei például molinókat helyeztek el a fővárosban többek között azzal a felirattal, hogy a pirotechnikai eszközök használata nem jelent bűncselekményt, „szabad ultrák”, hirdette az üzenet. Ugyanakkor a válogatott szurkolói által kifeszített molinón azt írták, hogy „Letartóztatások és terror füstért és színért”.

A labdarúgó-SuperLiga felsőházi rájátszásában a Rapid péntek este fogadja a Farult, a szurkolók azt üzenték, hogy Bocciuért is énekelni fognak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?