Ellopták a párizsi nyári olimpia biztonságvédelmi teveit egy vonatról

Ellopták a párizsi állomáson várakozó vonat fülkéjéből azokat a biztonságvédelmi terveket, amelyeket a francia főváros rendőrsége dolgozott ki a nyári ötkarikás játékokra. Az adatokat adathordozóra mentették, amelyek egy laptoppal együtt a párizsi önkormányzat egyik mérnökének a táskájában voltak.

Az AFP hírügynökség beszámolója alapján a rendőrség megerősítette a BFM televízió értesüléseit, amely szerint a mérnök a biztonságvédelmi terveket is tartalmazó táskát az ülése feletti csomagtartóba rakta és csak akkor vette észre, hogy eltűnt, amikor vonatot akart váltani a járat késlekedése miatt.

Fotó: a párizsi olimpia Facebook-oldala

A mérnök azt nyilatkozta, hogy szolgálati számítógépe és két USB-stick volt az ellopott táskában. Azok érzékeny adatokat tartalmaztak, köztük a városi rendőrség biztonságvédelmi terveit az olimpiára. A területi rendőrség nyomozást indított az ügyben, ugyanakkor a főváros polgármesteri hivatal nem kommentálta a történteket az AFP-nek.

A News.ro emlékeztett, hogy a július 26-án kezdődő játékok során naponta mintegy kétezer helyi rendőr, összesen pedig mintegy 35 ezer rendfenntartó biztosítja majd a nyári ötkarikás seregszemlét. Arról korábban már beszámoltunk, hogy a nyitóünnepség a Szajna folyón lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?