Pszichiátriára küldték a jogosítvány nélküli vezetésben „visszaeső” ex-prefektust

Beutalták a pszichiátriára kivizsgálásra azt a volt prefektust, akit egy hónap alatt négyszer értek tetten jogosítvány nélküli gépjárművezetésen.

A 78 éves Dan Ilie Morega Gorj megyében volt prefektus, gépjárművezetői engedélyét orvosi indokkal vonták vissza.

Ez viszont nem bátortalanította el attól, hogy a kormány mögé üljön: először február 12-én, majd február 17-én kapták el jogosítvány nélkül. Február 22-én aztán már nem pusztán engedély nélkül vezetett, hanem még egy villogót is használt.

Illusztracio | Fotó: Román Rendőrség

Negyedik „lebukása” hétfőn volt, ezúttal egy másik autót használt. A közlekedési rendőröknek azt mondta, hogy Bukarestben volt dolga, és nem hajlandó lemondani az autóvezetésről, mert ahhoz joga van. A Digi24 beszámolója alapján kijelentette, hogy akkor vezet, amikor akar.

Morega ellen bűnvádi eljárás indult, hétfő este pedig ki is hallgatták a területi rendőrfőkapitányságon, majd beutalták a pszichiátriára, hogy kivizsgálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?