Ellehetetlenített olimpiai részvétel – A síszövetség fenntartja szankcióit az orosz és fehérorosz sportolókkal szemben
Nem indulhatnak orosz és fehérorosz sízők és hódeszkások a 2026-os milánói és cortinai olimpiai és paralimpiai játékok selejtezőin sem. A Nemzetközi Sí- és Hódeszka Szövetség (FIS) tanácsa ugyanis keddi határozatában eltiltotta a nemzetközi versenyeken való részvételtől a két ország képviselőit.
A FIS kedd esti közleményében jelentette be, hogy bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendszere lehetővé tenné az orosz és fehérorosz sportolók részvételét semleges színekben, a maga részéről fenntartja a 2022 márciusától, az orosz-ukrán háború kezdete óta vallott álláspontját, vagyis elutasítja visszaengedésüket a hat FIS-sportág világkupa-sorozatába, amely az olimpiai kvalifikáció megszerzésének lehetőségét is kínálja a mezőny számára – számolt be a FIS közleménye alapján az nso.hu.
Miközben a FIS kitart elutasító álláspontja mellett, emlékezetes, hogy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szeptember végi, szöuli közgyűlésén úgy döntött, hogy Oroszország és Fehéroroszország ismét teljes jogú tagja a szervezetnek. A két országot az ukrajnai háború kitörése óta sújtották szankciók az IPC-ben. A mostani döntéssel viszont megnyílhat az út afelé, hogy a két ország sportolói – akár már a saját zászlójuk alatt és csapatban is – ott legyenek a márciusi téli paralimpián.
CSAK SAJÁT