Egy korszak vége: Messi visszavonul a válogatottból
Lionel Messi hétfő délután közösségi oldalán jelentette be, hogy visszavonul az argentin labdarúgó-válogatottból.
Az aranylabdás klasszis bejegyzése szerint fájó szívvel hozta meg ezt a döntést, de megértette, hogy elérkezett az idő. „Esküszöm, hogy mindig mindent beleadtam” – fogalmazott.

Messi szerint kevés maradt hátra pályafutásából, fejezetek lezárulnak, de ez az egy számára nagyon fájdalmas. „Nagyon szerettem a válogatottban játszani. Kiürültem, már nincs mit adjak, nem mellesleg kiváló fiatal játékosok érkeznek, akik megérdemlik, hogy helyet kapjanak” – mondta Messi, köszönetet mondva az elmúlt több mint húsz évért. Megfogalmazása szerint békével és büszkén vonul vissza, és szurkolója marad a válogatottnak. „Köszönöm Istenem, hogy argentinnak teremtettél. Hajrá, Argentína” – olvasható a bejegyzésben, amelynek tanúsága szerint ezeket sorokat még az idei világbajnokság elveszített döntője után két nappal vetette papírorra, de döntősét megerősítette édesapja elvesztése.
Lionel Messi 207 alkalommal öltötte magára az argentin válogatott mezét. Az elmúlt 21 esztendőben összesen 125 gólt és 46 gólpasszt jegyzett. Emlékezetes, hogy 2022-ben világbajnok lett a válogatottal, amelyikkel két Copa America serleget is a magasba emelhetett.
CSAK SAJÁT