Edzőváltás Aradon: Poenaru helyett ismét Bálint az UTA edzője

Kedd délelőtt Ilie Poenaru kérésére az UTA vezetősége felbontotta az edző szerződését, a helyére pedig kinevezte Bálint László Györgyöt, akivel a 2019–2020-as idényben a második ligából az első osztályú bajnokságba jutott fel az aradi labdarúgócsapat.

Poenaruval nem váltotta be a reményeket a csapat | Fotó: uta-arad.roAz edzőváltást a klub a hivatalos internetes felületein jelentette be. Poenaruval az élen a csapat a legutóbbi hat meccsén a megszerezhető 18 pontból csak egyet gyűjtött be, és az utolsó előtti, kiesést jelentő 15. helyen áll a bajnokságban. Legutóbb vasárnap, hazai pályán kapott ki az UTA 1–0-ra az FC Argeștől, ami után azt lehetett olvasni a sportsajtóban, hogy a tréner hétfő délelőtt kérte a klubvezetőséget, hogy tárgyaljanak a folytatásról.

Poenaru egyébként – megfelelő végzettség hiányában – hivatalosan másodedző volt a csapatnál, a vezetőedzői tisztséget papíron Marin Dună töltötte be, de a gyakorlatban Poenaru irányított, és az övé volt a felelősség.

A brassói születésű, korábbi UTA-játékos Bálint László György még a Liga 2-ben lett az aradiak edzője, s a csapatot 12 év szünet után visszajuttatta az élvonalba – drámai körülmények között, 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd rendkívüli rájátszással befejezett csonka bajnokság végén. Az UTA edzői tisztségéről idén január 31-én mondott le a gyenge eredmények miatt, úgyhogy a 2021–2022-es idényt már Ionuț Badeával fejezte be az együttes.

Bálint legutóbb az Universitatea Craiova trénere volt, azonban a mostani idény első négy fordulója után menesztették, mert csapata várakozásokon alul teljesített. Azóta nem volt munkája.

A bajnokság állása:

1. Konstancai Farul 16 11 4 1 30-12 37
2. Bukaresti Rapid 16 10 2 4 19-11 32
3. Kolozsvári CFR 14 9 1 4 23-14 28
4. Universitatea Craiova 15 8 3 4 19-16 27
5. FC Hermannstadt 15 7 5 3 19-13 26
6. Petrolul Ploiești 16 7 2 7 15-17 23
7.  FCSB 14 5 5 4 20-20 20
8. FC Argeș 16 6 2 8 13-20 20
9.  Sepsi OSK 16 5 4 7 21-14 19
10.  FC Botoșani 15 4 7 4 14-20 19
11.  FC Voluntari 16 4 5 7 12-17 17
12.   Kolozsvári U 16 4 5 7 12-17 17
13. Chindia Târgoviște 15 4 4 7 19-21 16
14.   FCU Craiova 16 4 4 8 16-18 16
15.  UTA 16 4 4 8 14-21 16
16. CS Mioveni 16 1 5 10 9-24 8

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?