banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Doppingesetek eltussolása miatt örökös eltiltást kapott a magyar sportvezető

A súlyemelőbotrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában.

A doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) volt elnöke – közölte csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).Aján Tamás | Fotó: Facebook/Aján Tamás

A 83 éves magyar sportdiplomata 1976-tól főtitkára, majd 2000-től 2020-as visszalépéséig elnöke volt az IWF-nek. A CAS szerint Aján többször is szabálysértést követett el azzal, hogy doppingeseteket tussolt el vagy nem engedte, hogy a doppingeljárást lefolytassák. Az IWF volt alelnökét, a román Nicu Vladot bűnrészesség miatt szintén örökre eltiltották a sportvezetői tevékenységtől.

„Az IWF egykori tisztségviselői ellen felhozott vádak bebizonyosodtak” – áll a CAS közleményében. „A szabálytalanságok súlyosságára tekintettel és arra, hogy ezeket milyen hosszú ideig követték el, a CAS az örökös eltiltást látta az egyetlen megfelelő büntetésnek.”

A súlyemelő botrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában. A később az ügy kivizsgálásával megbízott Richard McLaren jelentésében megalapozottnak találta az Ajánnal szemben felhozott vádakat. A McLaren-jelentés szerint Aján Tamás „a félelem kultúrájával” irányította az IWF-et, többek között 40 pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve olyan sportolókhoz köthetően, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon, és 10,4 millió dollárral nem tud elszámolni.

A CAS elé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vitte az ügyet. Utóbbit a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kérte fel, hogy vizsgálja ki a történteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?