Csíkszereda nyerte a futsal Román Kupa székelyföldi döntőjét

 

Székelyföldi döntőt rendeztek a teremlabdarúgó Román Kupában, ahol a címvédő FK Székelyudvarhely a Csíkszeredai Imperial Wettel mérte össze erejét.

A hazai pályán szereplő udvarhelyi alakulat hatalmas bravúrt végrehajtva jutott be a fináléba miután 28 másodperccel a vége előtt lőttek győztes gólt a Dévai Autobergamonak. A Csíkszeredai Imperial Wet ezzel szemben simán lépett túl a Luceafarul Buzau alakulatán az elődöntők során.

A mérkőzésre úgy léphettek fel a csíkiak, hogy fennállásuk óta csupán ez az egyetlen trófea hiányzott a gyűjteményből, hiszen román bajnoki címmel már rendelkeznek, továbbá a Szuperkupát is sikerült már bezsebelni. A trófeahalmozásban szerette volna őket megállítani a címvédő udvarhelyi alakulat.
 
A találkozó gólcunamival indult. A vezetést még az első percben megszerezte az FK, miután Kedei élt egy lehetőséggel, majd alig három perc múlva dos Santos egyenlített egy spiccel jól eltalált lövéssel. Az egyenlítés öröme viszont nem tartott sokáig, hiszen Kedei még azon minutumban visszavette a vezetést az FK-nak. A folytatásban az Imperial Wet fokozatosan átvette a játék irányítását és a 10. percben nemhogy egyenlíteni tudott, de rögtön a vezetést is megszerezte miután egy percen belül kétszer is betaláltak Grigoras hálójába. Három perc múlva már kettő volt közte: egy hazai rövidzárlatot követően Covaci maradt egyedül az udvarhelyi kapussal és nem hibázta el a lehetőséget. A hajrára visszaesett az iram, köszönhetően, hogy az Imperial Wet a biztos játékra törekedett.
A második félidő sem hozott változást a játék képében. Az Imperial Wet átengedte a területet az udvarhelyieknek, a kivárásra rendezkedtek be. Ez pedig kifizetődőnek bizonyult. A 25. percben Uhellinton 20 másodperc alatt kétszer is betalált az udvarhelyi hálóba. Ezzel gyakorlatilag eldöntve a döntő végkimenetelét.
Jakab Zoltán, az udvarhelyiek mestere meghúzta a vészkapus taktikát, de ez nem vált be. Sőt a csíkiak vezetőedzője, Cosmin Gherman is hasonlót húzott, így pörgetve az időt a javukra.
A hajárhoz közeledve az FK-nak végül összejött a találat Balázsi révén, de ez csak szépségtapaszna bizonyult.

Román Kupa, döntő
Futsal Klub Székelyudvarhely – Csíkszeredai Imperial Wet 3–6 (2–4)
Gólszerzők: Kedei (1., 4.), Balázs (38.), illetve dos Santos (4.), Pânzaru (10.), Cr. Matei (10.), Covaci (13.), Uhellinton (25., 25.).
FK Székelyudvarhely: Grigoraș – Kedei, Szécsi, Bálint, Balázsi. Cserék: Gálfi, Kerestély, Sebestyén, Csog, Balázs, Boga, Csomor, Tankó, Miklós Á. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Csíkszeredai Imperial Wet: Cârdei – Pânzaru, Cr. Matei, Küsmödi, dos Santos. Cserék: Uhellinton, Tifán, Iszlai, Biró, Covaci, Lașcu, Duque, Miklós T., Farkas. Vezetőedző: Cosmin Gherman.

Kapcsolódók

Kimaradt?