Futsal BL: nem jött össze a továbbjutás a Csíkszeredai Imperial Wetnek

Csehország fővárosában szerepeltek az elmúlt napokban a csíkszeredai teremlabdarúgók, akik a Bajnokok Ligája második csoportkörében voltak érdekeltek. A prágai szereplés alulmúlta a klub vezetésének célkitűzéseit, a csapat egy vereség és egy döntetlen mellett csak lengyel ellenfelén tudott felülkerekedni. A csoportban elért második hely azt jelenti, hogy az Imperial Wet búcsúzott a további BL-küzdelmektől. A kudarc miatt három játékosától, valamint a vezetőedzőtől is megvált a klub.

Nem indult jól a prágai csoportkör a csíkiaknak, akik már a csütörtöki első mérkőzésen hátrányba kerültek a továbbjutásért folytatott küzdelemben, miután négy góllal alulmaradtak a házigazda AC Sparta Praha ellenében. A pályán nem játszott alárendelt szerepet a szeredai csapat, ám a góllövés nem ment, a prágaiaknak pedig minden bejött, így összesen hét gólig jutva arattak magabiztos győzelmet (7-3).

A pénteki játéknapon javított a székelyföldi gárda és legyőzte a lengyel Rekord Bielsko Biala együttesét. A szoros küzdelmet hozó mérkőzésen két gól elég volt a sikerhez, a lengyelek csupán egyszer tudtak betalálni (2-1). Vasárnapig reménykedhetett az Imperial, amely az eredmények kedvező alakulása esetén tovább is juthatott volna első napi veresége ellenére.

Ám vasárnap már tét nélkül léptek pályára a narancs-feketék, mivel a házigazda Sparta nem hibázott és minden mérkőzését megnyerve biztosan jutott tovább a csoportból. Így a csalódott csapatok csatája következett vasárnap este. Végül kétszer is egyenlítve döntetlent ért el az Imperial a máltai Luxol St. Andrews ellen (2-2).

Változások a keretben és az edző személyében

Prágában ért tehát véget az Imperial Wet kupakalandja, amely újoncként nem vallott szégyent, ám a vezetőség által remélt elit-csoportkörbe már nem tudott bejutni. A nemzetközi mérkőzéseken négy győzelem mellett egyszer játszott döntetlent és egyszer kapott ki a csíkszeredai futsalcsapat. Ez a jövő évi esetleges kupaindulásnál kamatozhat, hiszen a nemzetközi szövetség szorzói alapján elképzelhető, hogy a következő évben két selejtező kör helyett csupán egyet kellene megvívniuk az Imperailosoknak.

Minderről Görbe Walter, a klub tulajdonosa tájékoztatta a Maszolt. A klub első embere nem rejtette véka alá csalódottságát a BL-kiesést követően. „Sem büszke, sem boldog nem tudok lenni, ugyanakkor úgy érzem, nem okoztunk akkora csalódást. Az idén a nemzetközi kupában megszerzett pontok pedig reményeink szerint elegendőek lesznek arra, hogy jövőre már csak egy alapkört kelljen játszunk, ha újra indulni tudunk. Szeretnénk tehát megnyerni a bajnokságot és a felújított szeredai sportcsarnokban házigazdái lenni egy BL csoportkörnek”.  Ugyanakkor nem maradt következmények nélkül a BL-kudarc: már nem tagja a keretnek Alvaro, Hector és a legutóbbi igazolás, Brúnó Santiago. Az edző sem maradt, Sato Rivera helyén Cosmin Gherman folytatja a szakmai munkát. A szakember nem ismeretlen a szeredai klubnál, az elmúlt idényben vele érte el a csapat a legnagyobb sikerét a bajnokság megnyerésével.

Futsal Bajnokok Ligája selejtező, 5-ös csoport, Prága
1. forduló
FK Csíkszereda–AC Sparta Praha 3–7 (0–3)
Gólszerzők: Hector (35.p.), Rakic (38.p.), Fl. Matei (39.p, büntetőből), illetve Grbeša (3.p.), Seidler (17.p.), Drahovský (17.p.), Novak (23. és 33.p.), Rick (25.p.), Wilde (36.p.)
2. forduló:
FK Csíkszereda–Rekord Bielsko Biala 2–1 (1–0)
Gólszerzők: F. Matei (2.p.), Alvaro (37.p.), illetve Marek (28.p.)
3. forduló:
FK Csíkszereda–Luxol St. Andrews 2–2 (2–2)
Gólszerzők: Savio (11.p.), Alvaro (19.p.), illetve Coriolano (3.p.), Veve (15.p.)

Kapcsolódók

Kimaradt?