Bükkösi József egykori tanítványa is életét vesztette az elsüllyedt vontatóhajón
Volt labdarúgó is van az áldozatok között.
A tragikus midiai baleset áldozatai között van az 57 éves Sorin Tufan, a Konstancai Farul és a Steaua volt labdarúgója. Az egykori hátvédtől volt tengerparti klubja szerda délután közösségi oldalán búcsúzott.

Felidézték, hogy 10 évesen kezdett el focizni, Bükkösi József volt az első edzője. Majd 1985-ben mutatkozott be a Farul felnőtt csapatában, amelynek mezét 1992-ig viselte. Több mint száz meccsen lépett pályára a konstancaiak színében, minek után a Steauához került, ahonnan 1996-ban, mindössze 26 évesen visszavonult.
Azt követően lett tengerész. Ő volt a szerdán elsüllyedt Astana nevet viselő vontatóhajó kapitánya, bár a Gsp.ro információi szerint épp műszakváltás volt, már nem kellett volna a hajón tartózkodnia a tragédia idején.
CSAK SAJÁT


