Az olaszok után a belgák is bebiztosították helyüket a nyolcaddöntőben

A belga válogatott 2–1-re nyert csütörtökön Dánia vendégeként Koppenhágában, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában, ezzel biztosította helyét a nyolcaddöntőben. A belgák történetük során először kezdtek két győzelemmel Európa-bajnokságon.

A találkozó előtt a pályán egy hatalmas mezt feszítettek ki Christian Eriksen nevével és 10-es számával. Az Internazionale játékmestere szombaton ugyanebben a stadionban kapott szívrohamot a finnek elleni összecsapás 43. percében, újra kellett éleszteni, azóta pedig egy közeli kórházban kezelik.

A házigazdák nekiestek ellenfelüknek és 99 másodperc elteltével megszerezték a vezetést, ez volt az Eb-k történetének második leggyorsabb gólja.

Ahogyan azt Romelu Lukaku, a belgák klasszis csatára bejelentette, a tizedik percben megállt a játék, és mindenki Eriksent éltette, a szurkolók pedig számos molinóval üzentek kedvencüknek. „Egész Dánia veled van Christian” – ezt írták a legnagyobb drapériára. Még a holland játékvezető, Björn Kuipers is tapsolt.

A dánok ezt követően sem álltak le, komoly nyomás alá helyzeték a világranglistát vezető világbajnoki bronzérmes belgákat, akik a félidő második részére jöttek ki a szorításból.

A belgáknál a szünetben a 100. válogatottságát ünneplő Dries Mertens helyére a Bajnokok Ligája-döntőjében megsérült, azóta lábadozó Kevin De Bruyne állt be. A Premier League legjobbjának az előző két szezonban megválasztott középpályás gyorsan letette a névjegyét az Eb-n egy mesteri gólpassz formájában, amivel egyenlített csapata az 55. percben. A klasszis játékmester pályára lépése minőségbeli különbséget jelentett az akkor már amúgy is fölényben lévő belgák javára, ráadásul De Bruyne egy gyönyörű góllal a vezetést is megszerezte csapatának. A kiváló futballista rendkívül kulturáltan, szurkolói előtt, de csendben ünnepelt.

A hazaiak a hajrára újra felpörögtek, a 87. percben Braithwaite fejese a kapufán csattant és még a ráadásban is nyomott a gárda, de az eredmény nem változott. A dánok 22 próbálkozással fejezték be a találkozót.

  • Dánia–Finnország 0–1
  • Belgium–Oroszország 3–0
  • Finnország–Oroszország 0–1
  • Dánia–Belgium 1–2
  • Finnország–Belgium (Szentpétervár, június 21., hétfő, 22.00 óra)
  • Oroszország–Dánia (Parken, június 21., hétfő, 22.00 óra)
B-csoport Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
 Belgium 2 2 0 0 5-1 6
 Oroszország  2 1 0 1 1-3 3
 Finnország   2 1 0 1 1-1 3
 Dánia 2 0 0 2 1-3 0

(Címlapkép: UEFA Euro 2020 | Twitter)

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?