Visszahívták Belgium dél-koreai nagykövetét, mert a felesége inzultált egy bolti eladót

A belga külügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy visszahívja szolgálatából Peter Lescouhier-t, az ország Dél-Koreában dolgozó nagykövetét, miután a közösségi médiában elterjedt egy videofelvétel, amely szerint a felesége inzultált egy helyi bolti eladót.

„Az országunk és Dél-Korea közötti jó kapcsolat érdekében úgy döntöttünk, visszahívjuk Lescohier nagykövet urat dél-korai küldetéséből" – írta Sophie Wilmes belga külügyminiszter pénteki sajtóközleményében.

Az áprilisban történt incidenst a kereskedelmi egység biztonsági kamerái rögzítették. A dél-koreai rendőrség elmondása szerint Lescouhier felesége, Hsziang Hszüe-csiu fizetés nélkül akart távozni egy ruházati boltból, amiért az eladók feltartóztatták. A felvételen, amelyet később egy dél-koreai tévécsatorna is levetített, látható, hogy az asszony erőszakosan megragadja az egyik elárusító karját, majd arcul üti. Az eset nagy felháborodást váltott ki az országban.

Alább megtekinthető a felvétel:

A belga külügy sajtóközleménye hangsúlyozza azt is, hogy Hsziang Hszüe-csiu az incidens után bocsánatot kért a sértettől elfogadhatatlan viselkedése miatt. A közlemény szerint az asszonyt nem sokkal az eset után kórházban kezelték, és felépülése után együttműködött a nyomozó szervekkel. Nem sokkal később diplomáciai mentelmi jogára is hivatkozott, azonban a belga külügyminisztérium ezt megvonta tőle.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Annak ellenére, hogy Lescouhier is nyilvánosan bocsánatot kért felesége viselkedése miatt, a belga külügy úgy döntött, hogy visszahívja küldetéséből, mivel „egyértelművé vált, hogy szerepét nem tudja tovább kiegyensúlyozott módon betölteni." A nagykövet három évet töltött a kelet-ázsiai országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?