Az EU országai közül Romániában a legrosszabbak a sportolási lehetőségek

Románia az utolsó helyen van Európában a sporttevékenység tekintetében – írja a Kezdeményezés a versenyképességért nevű civil közösség (Iniţiativa pentru Competitivitate – INACO) szerdai sajtóközleményében.

A dokumentum megjegyzi: a sport hiánya közvetlen hatással van a lakosság egészségi állapotára.

„A sport megtanít a munka fegyelemére, karaktert formál a csapat ereje, az ambíció és a nyílt verseny révén. A sport megtanít győzni és veszíteni, tisztelni a legjobbakat, hatékonyan gondolkodni és cselekedni. A sport és az oktatás együttesen ösztöndíjassá tehet a világ legjobb egyetemein” – állítják az INACO képviselői.

A dokumentum szerint az ifjúsági és sportminisztérium idei költségvetéséből mindössze 3,2 millió lejt fordítanak beruházásra. Rámutat: a szakminisztérium idei költségvetése mintegy 110 millió euró – ez nagyjából megfelel „egy rendes csúszópénznek egy nagyobb korrupciós ügyben”.

Ugyanakkor az országos helyreállítási tervből nagyjából 300 millió eurót szánnak a sportra, de itt figyelembe kell venni azt is, hogy a tárgyalásokra előterjesztett összegek több mint 140 százalékkal „felüllicitáltak”.

Ki támogatja a sportot Romániában? – teszi fel a kérdést a szervezet. „A szülők, akik megengedhetik maguknak. Az adományozó és szponzoráló vállalatok és nem kormányzati szervezetek. Az edzők, az arany nemzedékek utolsó mohikánjai, akik lelküket, idejüket, felszerelésüket adják a tehetséges gyerekeknek. Akik tisztelik a munkát és a teljesítményt” – adja meg a választ a közlemény, amely a sporttevékenység támogatására szólít fel.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?