Asztalitenisz: Szőcs Bernadették világbajnoki ezüstérmesek
A marosvásárhelyi klasszis és az osztrák Polcanova kettőse egész heti remek teljesítménye után a döntőben már nem bírt kínai ellenfeleivel, de így is hatalmas eredményt értek el a tornán. Ahogyan várható volt, a kínaiak nyerték az aranyak nagy részét, egyedül férfi párosban született japán győzelem.
Szenzációs menetelést mutatott be az elmúlt héten Szőcs Bernadette és Sofia Polcanova. A marosvásárhelyi és az osztrák lány párosa az elődöntőben esélyesebbnek gondolt koreai ellenfelét legyőzve jutott el a döntőig, ahol a nagyobb teher szintén nem rájuk nehezedett, hanem a favorit Wang Manyu és Kuai Man kettősére.
Wang a mérkőzés előtt néhány órával a női egyéni fináléban is érdekelt volt, amit szoros csatában, 4–3-ra elveszített honfitársával, Sun Yingshával szemben. Ő tehát azzal a tudattal állhatott ki a páros fináléra, hogy legalább két ezüstéremmel zárja a napot, de az aranyra is a kínaiak pályázhattak nagyobb eséllyel.
Bár ezt a meccset is jól kezdték Szőcsék, és az első játszma felénél 6–4-re vezettek, a kínaiak gyorsan ébredtek, olyan fokozatra kapcsoltak, amelyre nem volt válasza az európai párosnak, és hamar előnyhöz is jutottak.
Hasonló forgatókönyvvel zajlott a második szett is, csak itt a kínaiak már hamarabb magukhoz vették az irányítást és ugyanazzal az eredménnyel, 11–6-al megnyerték azt is. Ezen a ponton már nehéz volt eképzelni, hogy Berniéknek lehet visszaút a meccsbe. Nem is volt. Helytálltak a harmadik szettben is, de nem volt reális esélyük megszorongatni a végső győztes Wang Manyuékat. Ezzel együtt óriási eredmény számukra, hogy ezüstéremmel tudták zárni a világbajnokságot.
A férfi döntőben szintén kínai győzelem született, Wang Chuqin komolyabb gond nélkül verte meg a brazil Hugo Calderanót és elhódította a trófeát. Egyedül vegyespárosban nem a kínai nemzet képviselői nyerték az aranyat, ott a japán Sinozuka és Togami bizonyult jobbnak mindenkinél.
Asztalitenisz-vb, női páros döntő
Szőcs Bernadette/Sofia Polcanova – Wang Manyu/ Kuai Man 0–3 ( 6–11, 6–11, 5–11)
Női egyéni
Sun Yingsha – Wang Manyu 4–3 (11–6, 12–10, 8–11, 5–11, 12–10, 11–13, 11–7)
Férfi egyéni
Wang Chuqin –Hugo Calderano 4–1 (12–10, 11–3, 4–11, 11–2, 11–4)
CSAK SAJÁT