A Román Jégkorong Szövetség egyoldalúan felmondta szerződését a Sportminisztériummal

Fotó: rohockey.roA Román Jégkorong Szövetség (FRHG) kedden közleményben tudatta, hogy egyoldalúan felmondta szerződését a Sportminisztériummal, és ezzel lemondott arról, hogy közpénzből kapjon finanszírozást. 

A szövetség azt követően döntött a szerződésbontásról, hogy a tárca november elején - az észlelt törvénytelenségekre hivatkozva - felfüggesztette a szeptember közepén tartott tisztújító küldöttgyűlésen hozott határozatok hatályát. A FRHG közölte, hogy a szerződés egyoldalú felmondásával egy időben megóvta a minisztérium határozatát.

„Tisztában vagyunk vele, hogy ez a döntés súlyos következményekkel jár a szövetség munkájára, de e végletes módon próbálunk tiltakozni a Sportminisztériumnak az FRHG tevékenységébe történt törvénytelen és erősen átpolitizált beavatkozásával szemben. Tiltakozásunkkal vészjelzést akarunk leadni arra, hogy a Sportminisztérium a FRHG-t Novák Eduárd miniszternek alárendelt osztállyá próbálja leminősíteni” – áll a közleményben.

A jégkorongszövetség közlése szerint a tárca mintegy 580 ezer eurós támogatást ítélt meg a szövetségnek a 2022-es évre. Az FRHG-nek - a szerződésben előírt - tíz százalék helyett ötven százalékos önrészt sikerült biztosítania a sportág fejlesztésére. Ebből a felnőtt férfi és női válogatott, valamint az U18-as és U20-as korcsoportos válogatott felkészülését, felszerelését, a válogatottak világbajnokságon való részvételét, valamint a szövetség működési költségeinek egy részét fedezték.

„Jelen pillanatban a szövetség munkája teljesen megbénult a panaszok és az ellenőrzések miatt. Futószalagon iktatjuk a Hargita és Kovászna megyei klubokban leigazolt játékosok átiratait, amelyekben arról tájékoztatnak, hogy nem jelennek meg a válogatottakban. Ez pedig az IIHF szabályzatai szerint bírságokat és felfüggesztést von maga után. Továbbra is várjuk Nicolae Ciucă miniszterelnök válaszát, akit november 4-én nyílt levélben tájékoztattunk arról, hogy a Sportminisztérium visszaélt a jogosítványaival” – írta a hokiszövetség.

A Novák Károly Eduárd vezette a hozzá benyújtott számtalan panasz nyomán ellenőrző bizottságot küldött a hokiszövetséghez. A bizottság a november 1-je és 4-e között végzett ellenőrzés során megállapította, hogy a szeptemberi közgyűlésen megsértették a vonatkozó jogszabályt és a szövetség alapszabályát. A tárca a szövetség finanszírozójaként és működése törvényességének ellenőrzőjeként rendelte el a küldöttgyűlésen hozott határozatok hatályának felfüggesztését.

A minisztérium azt kifogásolta, hogy a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot a küldöttgyűlésen. A szövetség tartozásra hivatkozva vonta meg a szavazati jogot egyes kluboktól, anélkül hogy pontosan megjelölte volna, a szabályzat mely cikkelye alapján járt el. A tartozást - két kivétellel - az a bírság jelentette, amelyet a szövetség rótt ki a koronavírus-járvány idején megszabott intézkedések kapcsán. Ugyanakkor volt olyan klub is, amelyik szavazhatott, pedig tartozása volt, és olyan klub is, amelyik úgy kapott szavazati jogot, hogy nem vett részt az előző idény semmilyen versenyében.

A román első osztályú bajnokságban szereplő nyolc klub közül csupán a két bukaresti és a galaci egyesület képviselői kaptak szavazati jogot a gyűlésen. A bajnokság erejét képviselő négy székelyföldi és egy brassói klub képviselői vélt adósság miatt nem szavazhattak, a székelyföldi jelölteket pedig azért zárták ki a versenyből, mert a szövetség álláspontja szerint a határidő lejárta után nyújtották be jelölti dokumentumaikat. A gyűlés szavazati jogot kapott résztvevői újabb elnöki mandátumot szavaztak Alexandru Halaucának. A határozatok felfüggesztését a székelyföldi klubok peres úton is kezdeményezték. A Marosvásárhelyi Táblabíróság azonban nem tartotta illetékesnek magát az ítélkezésre, és október 21-én a Bukaresti Törvényszékre utalta át az ügyet.

Kapcsolódók

Kimaradt?