A Gyergyói HK nyerte a székely rangadót

Fordulatos, izgalmas mérkőzésen nyert a Csíkszeredai Sportklub vendégeként a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A piros-fehérek huszáros hajrájuknak köszönhetően vitték el a három bajnoki pontot. Ezúttal mutatkozott be a Sportklubban a héten bejelentett két új igazolás, Johan Lorraine és a visszatérő Reisz Áron.

Valódi derbihangulat fogadta a pályára lépő csapatokat a Hargita megyei jégkorong-rangadón. A hazai b-közép látványos élőképpel nyitott, „Kék-fehér büszkeség” feliratot feszítettek ki a kék és fehér kartonlapokat magasba emelő csíki fanatikusok a szektoruk előtt, majd fergeteges buzdításba kezdtek. Természetesen nem akartak lemaradni a vendégszektort csordulásig megtöltő GYHK-hívek sem, akik szintén nagy erőkkel vetették magukat a szurkolásba.

A szerző felvétele

Ugyanígy tettek a csapatok is, azaz hatalmas elánnal indultak neki az első harmadnak. Nagy iramú, ide-oda játék folyt a pályán, ám a kapura kevés veszélyt jelentettek a felek az első percekben. Aztán a játékrész közepéhez érkezve a hazaiak, Forsberg révén kihasználták első emberelőnyüket (1–0). Két percig sem tartott a csíkiak öröme, amikor a látogatók, szintén emberelőnyben egyenlítettek, Sylvestre volt eredményes (1–1). A további percek enyhe hazai fölényben teltek, ám további találat nem esett.

A mérkőzés kezdete előtt egy perc néma csenddel emlékeztek a csütörtökön elhunyt Potápi Árpádra, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárára.

A második húsz percben villámrajtot vett a Gyergyó, a 22. minutumba lépve újra Sylvestre villant és hozta előnybe a piros-fehéreket (1–2). Tíz perc elteltével, miközben itt is, ott is maradtak ki lehetőségek, Becze lőtt hatalmas gólt emberelőnyben, kezdődhetett minden elölről (2–2). A 36. percben Forsberg emberhátrányban lőtt remekbeszabott gólt egy jó hazai korongszerzést követően (3–2). Két perc múlva azonban érkezett a gyergyói válasz, Haaranen kotort be egy korongot Adorján kapujába kapu előtti kavarodás végén (3–3).

Fotó: Csíkszeredai Sportklub

Izgalmak maradtak bőven a záró harmadra is. Az 50. percben a friss igazolás, Lorraine lőtt remekbe szabott gólt, amivel újra vezetett a házigazda (4–3). A hajrá azonban a GYHK-nak sikerült jobban, előbb Sárpátki gyötörte be az egyenlítő találatot az 55. minutumban, majd az utolsó előtti percben Sylvestre harmadik góljával eldöntötte a rangadót (4–5).

A Gyergyói HK nyolcadik győzelmét szerezte meg zsinórban, míg a Sportklub három győztes találkozó után torpant meg. A folytatásban, vasárnap újra összecsapnak a felek, a helyszín ezúttal Gyergyószentmiklós lesz.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz

Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói Hoki Klub 4–5 (1–1, 2–2, 1–2)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya
Gólszerzők: Forsberg (10. és 37.), Becze (32.), Lorraine (50.), ill. Sylvestre (12., 22. és 59.), Haaranen (39.), Sárpátki (55.)
Kapura lövések száma: 19–22
Kiállításpercek: 10, ill. 4 perc

További eredmények:
Dunaújvárosi Acélbikák – Újpest 2–5 (2–0, 0–3, 0–2)
DVTK-Jegesmedvék – DEAC 2–1 (1–0, 1–1, 0–0)

(Borítókép: Csíkszeredai Sportklub)

Kapcsolódók

Kimaradt?