Háromszék felkerült a nemzetközi lovas fogathajtás térképére

A háromszéki Bodok község világviszonylatban is egyedinek számító lovas fogathajtó pályájának köszönhetően egyedüli romániai településként bekerült a nemzetközi fogathajtás versenynaptárába.

Mint arról beszámoltunk, a háromszéki községhez tartozó Oltszemen tavaly adták át a nemzetközi versenyek szervezésére alkalmas lovas pályát, amelynek célja, hogy a szakma nemzetközi figyelmét Háromszékre irányítsák, minél több országos és nemzetközi lovas rendezvényt szervezzenek a térségben, ezzel is növelve a turistaforgalmat.

Az oltszemi pálya tavaly került fel a hazai versenynaptárba, és ezen a héten szerda és vasárnap között itt szervezi meg az év első országos fogathajtó versenyét a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Romániai Lovas Szövetség. Az országos fogathajtó versenyre 16 fogat nevezett be.

Bodok község polgármestere, Fodor István elmondta: javában zajlanak a díjhajtás, maraton- és akadályhajtó versenyre járó előkészületek. A lovakat az oltszemi kastély udvarán felállított mobil-boxokban helyezik el, a hajtókat és segédeiket a környező településeken szállásolják el.  A versenyre szerdán érkeznek meg a fogatok, csütörtökön technikai ülésre és orvosi vizsgálatokra kerül sor. Pénteken 11 órakor a díjhajtásra-, szombaton szintén 11 órakor a maratonhajtásra-, vasárnap 12 órakor pedig az akadályhajtásra kerül sor.

„Örülünk, hogy évről-évre nő a lovas rendezvényeink színvonala, idén két megmérettetésnek is otthont adunk” – mutatott rá Fodor István, aki szerint az eheti országos lovas versenyt követően a júliusban sorra kerülő nemzetközi – 2 és 3 csillagos – fogathajtó versennyel Bodok egyetlen romániai településként bekerült a 2018-as fogathajtás versenynaptárába Hollandia, Németország, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok mellé.

A lovasversenyek társszervezője, a Kovászna megyei tanács elnöke, Tamás Sándor szerint „az oltszemi fogathajtó-pályán megszervezett rangos lovas parádék messze viszik Háromszék hírnevét nemcsak az országban, hanem a határon túlra is”. „A háromszéki önkormányzat továbbra is teljes vállszélességgel támogatja a helyi községvezetés ötleteit és munkáját, mert ott, ahol van elképzelés és akarat, eredmény is van” – összegzett.

Kapcsolódók

Kimaradt?