Ők elmondhatják, hogy Putyin bocsánatot kért tőlük

Kifogásolta, hogy a sport összekeveredett a politikával és bocsánatot kért a pjongcsangi téli olimpiára készülő orosz versenyzőktől szerdán Vlagyimir Putyin elnök, amiért az ország vezetése nem tudta őket megvédeni a külső támadásoktól.

"Bocsássanak meg nekünk azért, hogy nem tudtuk önöket ettől elhatárolni" - mondta.

Putyin szerdán a Moszkva közelében lévő Novo-Ogarjovóban találkozott a sportolókkal, akiknek semleges lobogó alatt, nemzeti jelképek nélküli mezben kell majd szerepelniük a téli játékokon, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), bizonyítottnak találta, hogy Oroszországban államilag koordinált, szisztematikus doppingolás folyt, és eltiltotta az orosz csapatot a phjongcshangi szerepléstől. A téli olimpián végül 169 "Oroszországból érkezett olimpiai sportoló" és 189 sport-tisztségviselő vehet részt.

Putyin hangsúlyozta, mindenki megérti, hogy ilyen helyzetben nehezebb eredményeket elérni, de arra biztatta a sportolókat, hogy most ne a rosszra gondoljanak, hanem a versenyzésre összpontosítsanak, és tudják, hogy szurkolóik milliói figyelnek rájuk. "Önöknek és az összes sportbarátnak nem szabad, hogy bármilyen kétsége legyen afelől, hogy Oroszország mindig is kiállt és ki fog állni a minden tekintetben tiszta sport eszménye mellett" - mondta.

Az elnök ígéretet tett arra, hogy az orosz állam támogatást nyújt azoknak a sportolóknak, akik nem tudnak kiutazni az olimpiára. Felhívta a figyelmet arra a "furcsaságra", hogy a NOB sokak meghívását nem a doppingolással összefüggésben utasította el.

Putyin szerint Oroszország elismeri "tulajdon mulasztásait, hibáit és figyelmetlenségét olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek lényegesek, kulcsfontosságúak a modern sportban". Kifejezte reményét, hogy az egyes nemzetközi sportszervezetek nem válnak "egyes országok állami szervezeteinek osztályává". Mint mondta, Moszkva "tárgyszerű párbeszédet" fog még folytatni ezen szervezetekkel az orosz sportolók olimpiai részvételével kapcsolatban.

Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke szerdán kifejezte reményét, hogy a nemzetközi sportközösség és a világ törvényhozásának tagjai "leállítják a sporthivatalnokok azon lépéseit, amelyek az olimpiai mozgalom széthullásához vezetnek". Matvijenko ekképp kommentálta a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség döntését, amely meghosszabbította az orosz szakszövetség eltiltását.

Kapcsolódók

Kimaradt?