A kölni dómban imádkoztak a veszprémi szurkolók

FRISSÍTVE: A Telekom Veszprém szurkolói közül többen is a kölni dómban imádkoztak csapatuk sikeréért a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati elődöntőjét megelőzően.

A világ harmadik legmagasabb templomának megtekintése és a néhány perces áhítat után a drukkerek egy része gyertyát gyújtott a 2009-ben meggyilkolt román beálló, Marian Cozma emlékére. A kedvenc csapatuk piros mezét viselő veszprémi szurkolók nemcsak a Domklostert és környékét, de az egész kölni belvárost ellepték szombaton.

A kellemes kora nyári időjárást kihasználva szinte nem volt olyan söröző, terasz, tér vagy sikátor, ahol ne sétáltak volna kisebb-nagyobb csoportban magyarok, akik jó hangulatban, egymást tapssal, énekszóval köszöntve hangoltak a francia Paris Saint-Germain elleni elődöntőre, amely 16.15 órakor kezdődik.

A Veszprém csapatából három átlövőt, Ancsin Gábort, Marko Kopljart és Ligetvári Patrikot, valamint a jobbszélső Gulyás Pétert nem nevezte Javier Sabaté vezetőedző a meccsre.

A magyar szurkolók hagyományos találkozójára ezúttal is vasárnap déltől kerül majd sor, ugyanis negyedik éve minden alkalommal összegyűlnek a dóm szomszédságában, és egy órát közös énekléssel töltenek, így ünneplik, hogy kedvenceik ismét eljutottak Európa legjobbjai közé.

Frissítés: Egy gól hiányzott a Veszprémnek a hosszabbításhoz

A harmadik helyért játszhat vasárnap a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, miután a szombati első elődöntőben 27–26-ra kikapott a francia Paris Saint-Germaintől. A két csapat kilencedik alkalommal találkozott egymással, és egy döntetlen mellett a magyarhoz hasonlóan immár a francia együttes is négyszer nyert. A Veszprém hetedszer - sorozatban negyedszer  – játszott BL-elődöntőt, háromszor sikerrel járt, most fordult elő negyedszer, hogy nem jutott tovább a fináléba. Vasárnapi ellenfele a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona 19 órakor kezdődő mérkőzésének vesztese lesz a bronzéremért.

Férfi Bajnokok Ligája, elődöntő

Paris Saint-Germain (francia)–Telekom Veszprém 27–26 (11–11)
gólszerzők: M. Hansen, Gensheimer 7-7, Narcisse, Remili 3-3, Abalo, Nielsen 2-2, Stepancic, L. Karabatic, N. Karabatic 1-1, illetve Nagy L. 6, Marguc 5, Gajic 4, Lékai 3, Nilsson, Blagotinsek 2-2, Ilic, Palmarsson, Ugalde, Sulic 1-1

Kimaradt?