Kézilabda-vb: Nagy László szerint baj volt a futómennyiséggel

Nagy László csapatkapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosainak többet kellett volna futniuk pénteken az Európa-bajnok németek ellen 27–23-ra elveszített világbajnoki csoportmérkőzésen.

„Az első félidő vége felé volt egy kisebb ámokfutásunk, amikor a németek el tudtak lépni tőlünk, de pozitívum, hogy abszolút vissza tudtunk jönni a meccsbe, és szorossá tudtuk tenni” – nyilatkozta a franciaországi Rouenban rendezett találkozó után Nagy László. Hangsúlyozta, a kontinensbajnok, olimpiai bronzérmes német válogatott ellen mindig nagyon nehéz dolga van az ellenfélnek.

„Nehéz volt feltörni a védelmüket, de a második félidőben már többször sikerült, és fel tudtunk jönni. Akkor már a védekezésünk is egész jó volt Amit hiányoltam – és biztos vagyok benne, hogy ez a videóelemzésen is látszani fog –, hogy többet kellett volna futnunk a második felvonásban. Visszatérő jelenség, hogy lassítjuk a játékot, inkább a biztosra megyünk és a felállt fal elleni játékot erőltetjük” – tette hozzá a 35 éves jobbátlövő.

Nagy László bokája a magyarok első csoportmeccsén, az első félidő közepén megrándult, ezért a folytatásban nem is tudott játszani, és egyelőre további szereplése is kérdéses. „Meglátjuk, az orvosi vizsgálat mit mutat. Minden vágyam, hogy Horvátország ellen is pályára lépjek, de meg kell várni, hogy a következő 24 órában mi történik a bokámmal. Ha javul az állapota, természetesen szeretnék a csapat segítségére lenni” - nyilatkozta Nagy László.

A magyar-horvát meccs szombaton, 21.45-kor kezdődik a C csoportban.

Kapcsolódók

Kimaradt?