MOL Liga: külföldi túrán a romániai csapatok

A Csíkszeredai Sportklubra négy, a Brassói Coronára és a Dunărea Galați együttesére pedig három-három külföldi mérkőzés vár a novemberi hónap hátralevő részében. Péntektől keddig tucatnyi mérkőzést rendeznek a jégkorong MOL Ligában, az alpaszakasz egynapos szünet után december 1-jén folytatódik.

A romániai csapatok közül a Brassói Corona gyűjtötte a legtöbb pontot, a „farkasok” legutóbb hazai pályán teljesítették a célkitűzést, azaz kétszer is legyőzték a galaci riválist. A két diadal összesen 12 pontot hozott a konyhájukra, mivel a mérkőzések a MOL Liga mellett a román bajnokságba is beleszámítottak. Martin Lacroix játékosai pénteken Belgrádban, vasárnap a Miskolci Jégcsarnokban, majd hétfőn Debrecenben vendégeskednek.
Ennél is sűrűbb lesz a Csíkszeredai Sportklub programja, az eddigiekben gyengén muzsikáló székelyföldi csapat pénteken a Dunaújvárosi Acélbikákkal, szombaton a Fehérvári Titánokkal, hétfőn a Ferencvárosi TC-vel, majd másnap a MAC Budapesttel mérkőzik meg. A Sportklub karmesteri pálcáját ideigenlesen Hozó Levente másodedző veszi át, a cseh Leo Gudas csak a magyarországi túra után áll munkába.

Az utolsó rájátszást érő helytől mindössze egy győzelemre álló Dunărea Galați szombat este Belgrádban szerezhet újabb pontokat. A jövő hét elején továbbá Székesfehvárra, valamint az UTE otthonában hivatalos a román bajnokságság elmúlt két szezonjának bajnoka.

A MOL Liga fegyelmi bizottsága három mérkőzésről eliltotta Lee Gilbertet. A Dunaújvárosi Acélbikák kanadai edzőjét a DVTK Jegesmedvék elleni, kétgólos előnyről elveszített mérkőzésen sportszerűtlen magatartásért állították ki. Az edző a jegkorongszovetseg.hu rövid beszámolója szerint durva hangnemben bírálta a játékvezetőt, bár többször is figyelmezették, folyamatosan káromkodott, obszcén kifejezéseket használt és sértegette a bírót.

Jégkorong MOL Liga, alapaszakasz
A november 25–29. közötti program

November 25. (péntek)
19.00 Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub
19.00 HK Beograd–Brassói Corona
19.30 DVTK Jegesmedvék–UTE
20.00 Ferencvárosi TC–Debreceni HK

November 26. (szombat)
18.30 Fehérvári Titánok–Csíkszeredai Sportklub
19.00 HK Beograd–Dunărea Galați

November 27. (vasárnap)
19.00 DVTK Jegesmedvék–Brassói ASC Corona
19.00 Dunaújvárosi Acélbiákák–MAC Budapest

November 28. (hétfő)
19.00 Ferencvárosi TC–Csíkszeredai Sportklub (M4 Sport)
19.00 Debreceni HK–Brassói ASC Corona
19.30 Fehérvári Titánok–Dunărea Galați

November 29. (kedd)
19.00 UTE–Dunărea Galați
20.00 MAC Budapest–Csíkszeredai Sportklub

A liga állása – részletes tabella ITT
1. DVTK Jegesmedvék 47 pont
2. MAC Budapest 45 pont
3. UTE 42 pont
4. Brassói Corona 41 pont
5. Dunaújvárosi Acélbikák 34 pont
6. Debreceni HK 30 pont
7. Ferencvárosi TC 28 pont
8. Fehérvári Titánok 27 pont
9. Dunărea Galați 24 pont
10. Csíkszeredai Sportklub 14 pont
11. HK Beograd 10 pont.

Kapcsolódók

Kimaradt?