Hazahoztál egy olimipiai aranyérmet. Ezután jön Rio, úgy tudom. Rio után mi következik? További babérokra törsz?

Ezen még nem nagyon gondolkodtam el, de szerintem Rio után nem fogok többé versenyezni, legalábbis ezen a szinten nem. Inkább a fiatalokkal szeretnék foglalkozni, sőt, leginkább a saját gyerekeimmel. Szeretném, ha ők is sportolnának és nagy szükségük van az én tapasztalatomra. Mindenképpen sportközelben maradok és szeretném az eddig megszerzett tapasztalataimat átadni a következő generációnak, hogy folytassuk a környékünkön a kerékpársport fejlesztését. Nagyvonalakban ezek a terveim, és ebbe beletartozik az is, hogy szeretnék néhány fiatalt az olimpiára kvalifikálni és szeretném, ha ez a sportág egyre magasabb szintre kerülne a környékünkön.

Milyen volt itthon a fogadtatás? A hétköznapi emberek hogyan fogadtak? Hogyan a politikusok? Utóbbit azért kérdem, mert híre ment, hogy a miniszterelnök megvágná úgymond a beígért honoráriumot.

Az én helyzetem érdekes, mivel magyarként román színekben versenyzek, amiben semmi különleges nincs, hiszen ebben az országban élek. Azonban mégiscsak más nyelvet beszélek otthon, úgyhogy ennyi éven keresztül abban hitben éltem, hogy talán azért nem ismernek el eléggé, mert magyar vagyok. Mert nem tudtam elképzelni, hogy mégis milyen eredményeket kellene elérnem ahhoz, hogy ugyanúgy fogadjanak, mint bármely más román sportolót. Azonban rájöttem, hogy nem ez a probléma, hanem az, hogy a paralimpiának nem tulajdonítanak túl nagy fontosságot errefelé. Nem is tudták, tudják, hogy igazából a paralimpiára milyen szintű felkészülés kell, milyen szintű a verseny, hogy gyakorlatilag ugyanolyan mint az olimpia, de más szereplőkkel. Ezt be kellett lássák. Most Romániának is van egy paralimpikonja és az elismerést is megkaptam.

Jó volt a sajtóvisszhangja a teljesítményednek. Ám a rólad szóló cikkek kommentárjai között akadt egy pár nem éppen hízelgő. Néhányan ugyanis azt írták, hogy mégcsak nem is vagy székely, mert hát a neved így, meg úgy... Meg olyan is akadt, aki a román nemzeti színű mezedtől látott vöröset a szeme előtt. És hát a román kommentelők között is akadt szép számmal, aki lebozgorozott. Mennyire csapta ki nálad egy-egy ilyen megnyilvánulás a biztosítékot, már ha kicsapta...?

Eleinte dühös voltam, mert egy éve, amikor háromszoros világbajnok voltam még  senki nem akadt fenn azon, hogy székely vagyok-e, vagy román, vagy mi is vagyok. Akit ez foglalkoztat, aki ilyeneket állít az szerintem életében öt métert nem futott. Aki még nem versenyzett, az fel sem tudja fogni, hogy egy profi sportoló mégiscsak egy országot képvisel, ráadásul én egy olyan sportágban nyertem, amelynek nincs nagy hagyománya az országban, így annál értékesebb a győzelem. És persze teljesen normális, hogy annak az országnak a zászlóját lobogtatom, amelyet képviselek és nem a székely zászlót, amelynek nincs helye az olimpián. Nagyon sok elismerést kaptam román emberektől, akik tudják, hogy magyar vagyok és elfogadtak a nemzetiségemmel együtt és büszkék arra is, hogy én képviselem Romániát. Azt viszont soha nem felejtem el, amikor a magyar sajtóban abba kötöttek bele, hogy a nevemet nem K-val, hanem C-vel írják (Carol), meg azon akadtak fenn, hogy az 5-8 osztályt román iskolában jártam ki, hogy apum katonatiszt volt és ez volt az ő legnagyobb gondjuk. Szerencsére csak egy szűk rétegről van szó. Mert azért érzem, hogy Székelyföldön is el vagyok ismerve, éppen csak arról van szó, hogy a székely ember eléggé visszafogott, nem nagyon mutatja ki az érzelmeit. Nagyon örvendek annak, ha elismernek, vagy dicséretet kapok, hiszen ez nagyon fontos egy sportoló számára.

Mihez kezdesz a jól megérdemelt hírnévvel és a dicsőséggel?

Jól esik. Sok helyütt hasznomra vált. Mindig sportban gondolkodom, tehát remélem, hogy ekkora ismertséggel és ilyen háttérrel azért sikerül támogatást szereznem a szövetségtől, minisztériumtól, vagy bárhonnan, hogy valamit most azért csak fizetnek, mert eddig a felkészüléseimet eddig csak 5%-ban támogatták. Ezért remélem, hogy a következő négy évben nem én kell finanszírozzam magam, mert felfogják, hogy Romániát képviselem. Én mondtam is, hogy a pénz is megvan, csakhogy azt a pénzt, amit eddig magamra költöttem, szeretném a fiatalok felkészítésére költeni, úgyhogy most már fizessenek ők nekem, mert mégiscsak ezt az országot képviselem. Ráadásul sok időt elvesz az edzésből az, hogy megszerezzem hozzá az anyagiakat. Amúgy nincs könnyű életem, mert rengeteg felkérésnek, meghívásnak kell eleget tennem, így aztán sokszor hurcolom magam után a biciklit, hogy az edzésekkel is napirenden legyek.

Hogy hat ez a magánéletedre?

Nem olyan könnyű. Vannak olyan szituációk, amikor nem tudok mindent bevállalni és egyszerűen nem veszem fel a telefont, mert ha mindig felvenném, akkor sajnos magamra nem jutna időm. Ezért néha szemétnek tűnök, de mindennek megvan az oka. Soha se gondoltam volna, hogy ennek a győzelemnek ekkora lesz a visszhangja és ennyire igényelt leszek, de azért örvendek, mert ebbe a hírnévbe beletartozik, hogy például interjúkon, vagy cégek motivációs előadásain keresztül elmondhatom másoknak is a történetemet és ebből sokan inspirálódhatnak. Szerintem ez nagyon fontos.  Ezt végig kell járni, mert ha én nem, akkor ki más... A fiataloknak szükségük van erre.

Ha az a baleset, amelynek következtében végül a kerékpározás mellett döntöttél, nem történik meg, a téli olimpiáról hoztál volna aranyérmet?

Ha a mostani körülményeket, vagyis azt, hogy most hogyan készülök, milyen háttérrel, összehasonlítom azzal, ami akkor volt, azt mondom, hogy igen. Ha ilyen hátérrel, ilyen körülmények között folytathattam volna, akkor azt mondhatom, hogy igen.

Ha nem történik meg a baleset, kapott volna a történeted egy ekkora svungot? Ugyanúgy meg akartad volna mutatni, hogy csakazértis meg tudod csinálni amit akarsz?

Igen. Mindig ez motivált engem, ez a karakterem, hogy még azért is megmutatom. És bárki meg akart sérteni, vagy el akarta venni a kedvemet, mindig azt mondtam, hogy még azért is és hajtotta magam tovább.

Kitől örökölted ezt az ambíciót?

Nem is tudom.... Lehet, hogy anyumtól. Ő csomafalvi. Szokták mondani, hogy a csomafalvi iskola udvarán azért van egy busz, mert ott tanítják meg a gyerekeket gyurakodni. A csomafalviak ilyen gyurakodósak.