Feltételesen szabadult Giovanni Becali

 

Feltételesen szabadlábra helyezték szerdán délután Ioan "Giovanni" Becalit, az illegális átigazolások perében elítélt volt játékosügynököt. 

A 2014 márciusában 6 év és 4 hónapra rácsok mögé zárt Becali betöltötte a 60 évet, így büntetését harmadolták. Ugyanakkor 5 könyvet is írt, amivel további 5 hónapot faragott le büntetéséből. 

„Lefoglalták egy tömbházamat, az elég biztosíték kellene legyen arra, hogy nem 'lépek le'. Egyszerűen nem akarok a börtönben meghalni, a családommal akarok lenni” – mondta még a bírák döntése előtt Becali, hangsúlyozva, hogy nem okozott gondot senkinek a börtönben, jól viselkedett.

Az ítélet szerint 1999 és 2005 között Ioan Becali hét másik személlyel közösen 1,5 millió dollárral károsította meg a román államot azáltal, hogy 12 román labdarúgó külföldi eladásakor elhallgatták az üzletek valós értékét. A vádirat szerint négy román futballcsapatot több mint 10 millió dolláros kár ért a tranzakciók nyomán, mivel a pénz az ügyészek szerint a vádlottak számlájára került.

Kapcsolódók

Kimaradt?