Felmentő ítéletet hoz sok vádlottnak az új Btk.

Február elsejétől a jelenlegi elképzelések szerint életbe lép az új büntető törvénykönyv. Ez jelentősen csökkenti a büntetéseket több bűntény – így például a korrupció – esetében is, egyben pedig lerövidíti az elévülési határidőt. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruta Kövesi szerint ebben az esetben húsz bűnvádi dosszié esetében érvényesülhet majd az új, rövidebb határidő, azaz, a bűnösök megmenekülhetnének.

Bűn – és büntetlenség

Az új büntető törvénykönyv a hivatali visszaélést a korábbi 15 év helyett immár csupán 5 évig terjedhető szabadságvesztéssel bünteti. Az elévülési határidő lerövidítésével az új büntető törvénykönyv életbe lépését követően tehát több, korrupcióval, közpénzek lenyúlásával vádolt neves üzletember, politikus – akiknek ügycsomói immár hosszú évek óta porosodnak az igazságszolgáltatás különféle szerveinek „munkaasztalán” – megszabadulhat a felelősségre vonástól.

A „szerencsések” közé tartozik például a Román Államvasutak volt igazgatója, Mihai Necolaiciuc is, akit közérdeket sértő három hivatali visszaéléssel, valamint pénzalapok rendeltetésüktől eltérő felhasználásával is vádolnak. A Necolaiciuc által okozott kárt több mint 18 millió euróra becsülik. Egyebek között 2000 és 2003 között több mint 71 milliárd lej értékben vásárolt az államvasutak számára teljesen fölösleges luxusholmikat, de a törvények áthágásával több más megrendelésére is szerződéseket kötött.

A Román Államvasutak egykori igazgatójának korábban sikerült meglépnie az országból, és 2006 óta nemzetközi körözés alatt állt. Végül is 2009-ben tartóztatták le az egyesült államokbeli, floridai Palm Beach County-ban, ahol egyébként fényűző körülmények között élt. Kiadatása további két évig húzódott, mivel az Egyesült Államokban nem romániai bűncselekményei, hanem az amerikai bevándorlási törvények megsértése miatt vették őrizetbe. Így Necolaiciucot csupán 2011-ben szállították haza.

„Futball-guruk” öröme

Megszabadulhatnak a felelősségre vonás alól a romániai játékosok nemzetközi átigazolása során hatalmas összegek lenyúlásával gyanúsított romániai „futball-guruk” is. George Copos, Ioan Becali, Victor Becali, Mihai Stoica, Jean Pădureanu, Gheorghe Popescu, Gheorghe Neţoiu és Cristian Borcea ellen az a vád, hogy igen nagyfokú anyagi következményekkel járó bűncselekményeket követtek el, közöttük a legsúlyosabb a csalás, amelyet a jelenlegi törvények szerint 20 éves szabadságvesztéssel büntethetnek – ezt az új büntető törvénykönyv viszont 5 évre szorítja le. Az ügy immár hatodik éve húzódik.

A dosszié igencsak kanyargós utat járt be: a vádlottakat a bukaresti bíróság felmentette, majd a táblabíróság 3 és 8 év közötti börtönre ítélte. Az ügycsomó ezt követően átkerült a Legfelsőbb Bírósághoz, amely azonban idén májusban újratárgyalás céljából visszaküldte a táblabírósághoz, érvénytelenítve annak korábbi határozatát. Az új büntető törvénykönyv értelmében azonban az ügy már elévült, hiszen elévülési határidejét öt évben szabták meg. Persze, a táblabíróság februárig még dönthet(ne) a dossziéban

Marian Oprişan is megúszhatná a börtönt. A Vrancea megyei kiskirályt szolgálati visszaéléssel, csalással, pénzösszegek rendeltetésüktől eltérő felhasználásával vádolják. Mindezeket 2003 és 2005 között követte el. Ügycsomóját a foksányi bíróság 18 tárgyalás és halasztás után átküldte a Vrancea megyei bíróságnak, ahonnan átkerült a kolozsvári bírósághoz, majd további 10 tárgyalást követően az anyag ismét visszatért a foksányi bírósághoz.

Ha Marian Oprişannak sikerül februárig megúsznia ítélet nélkül, akkor maga is „becsületes állampolgár” lesz, még akkor is, ha az államnak okozott kár meghaladja a 2,1 millió eurót.

További elévülő dossziék

„Tisztára moshatja” magát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár lenyúlásával vádolt szociáldemokrata volt szenátor és prefektus, Constantin Buză is, akinek dossziéját úgyszintén a Vrancea bíróságnak kellene tárgyalnia, de megúszhatja a büntetést a iaşi-i táblabíróság előtti ügycsomóban szereplő, Suceava egykori polgármestere, Marian Ionescu is, akit 13 bűntársával együtt sikkasztással és pénzek eltérítésével vádolnak.

Ítélet nélkül szabadulhat az európai alapokat lenyúló Emil Creangă, a Neamţ megyei tanfelügyelőség volt főinspektora, a suceavai polgármesteri hivatal pénzeit elsikkasztó Neculai Bujos, nyolc tettestársával együtt, a tíz társával együtt az Astra Română kőolajfinomító termékeivel üzérkedő Elena Botezatu, a vállalat volt vezérigazgatója, továbbá a Konstanca megyei Ovidiu pénzügyi körzetét vezető, szolgálati visszaéléssel vádolt Ion Hoban is.

Az új büntető törvénykönyv életbe lépésig elévülhetnek olyan dossziék is, mint a csalással és szolgálati visszaéléssel vádolt Ioan Cârcu marosvásárhelyi bíróság előtti, a pénzhamisítással vádolt Selin Mihai Gabriel, Angheluţa Mihaela, Nicon Valentin, Gurău Marian és Pintilie Vasile marosvásárhelyi táblabíróság előtti ügycsomója. Az elévülés veszélye fenyegeti a bacăui táblabíróságnál lévő, 13 vádlottat tartalmazó, a Beszterce-Naszód megyei, a brassói, a galaci bíróság, a konstancai táblabíróság asztalán levő dossziékat is.

Börtön – a törvény alkalmazásáért

Az új büntető törvénykönyvbe bekerült a hazaárulás fogalma is. Ezt magas rangú tisztségviselők esetében alkalmazhatják. A törvény szerint mindezért 15 és 25 év közötti börtön jár, az államfőt, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tagjait pedig akár életfogytiglan is elítélhetik, amennyiben a nemzetgazdaság aláaknázásában, államtitkok külföldi hatalomnak való elárulásában, az ország elleni háború kiprovokálásában az állam elleni összeesküvésben, az alkotmányos renddel szembeni fegyveres akciókban bűnösnek találják őket.

Az új büntető törvénykönyvnek természetesen megvannak a maga előnyei is. Így például az Adevărul  napilap szerint megmenekülhet a büntetéstől a nyilvánvalóan koholt perek alapján a Mikó-ügyben a buzăui törvényszék által első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, az RMDSZ jelenlegi képviselője, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadója, Marosán Tamás, valamint a három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Silviu Clime, a román igazságügyi minisztérium egykori jogi tanácsadója.

Markó Attilának, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjének az ügyészek szerint azért kellene börtönbe vonulnia, mert tisztségében – a törvényt alkalmazta: a román állam által elvett háromszéki iskolaépületet visszautalta jogos tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Ráadásul Markó Attilát maga az igazságügyi minisztérium is ártatlannak tartja, mivel esetében nem történt károkozás. Az erről szóló átiratot Ovidiu Puţura igazságügyi államtitkár írta alá.

Ám a politikus aligha elégedhet meg azzal, hogy az elévülési határidő lerövidülésének nyomán mentesüljön a mondvacsinált vádak alól. Esetében arra van szükség, hogy a román igazságszolgáltatás erkölcsileg is elégtételt adjon neki, megállapítva ártatlanságát.

Kimaradt?