EURO-2016: Egygólos győzelemmel nyolcaddöntőben a lengyelek

A lengyel labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte kedden a már kiesett ukrán csapatot a franciaországi Európa-bajnokság C jelű négyesének harmadik fordulójában, Marseille-ben, így csoportmásodikként jutott a nyolcaddöntőbe.

A találkozó ukrán mezőfölénnyel kezdődött, az első nagy helyzetre a 18. percig kellett várni, ekkor Andrij Jarmolenko ziccerben eltekerte a labdát a kapu mellett. Az ukrán játékos a legutóbbi két, lengyelek elleni mérkőzésen betalált, emellett egy gólpasszt is adott. A folytatásban néhány kisebb lehetőség adódott ugyan a csapatok előtt, ám nagy veszélyben egyik kapu sem forgott.

C csoport, 3. forduló: Lengyelország-Ukrajna 1-0 (0-0); Marseille, Stade Vélodrome, 58 874 néző, v.: Svein Oddvar Moen (norvég); gólszerző: Blaszczykowski (54.); sárga lap: Kapustka (60.), illetve Rotany (25.), Kucser (38.)

A szünet után a kilenc perce pályán lévő Blaszczykowski találatával megszerezte a vezetést a lengyel együttes, amelynek ezt követően további helyzetei is adódtak. Az ukránok nem mondtak le a gólszerzésről, többször is veszélyeztettek, de egyenlíteniük nem sikerült.

A lengyelek - akik Eb-n először jutottak el a kieséses szakaszig - szombaton délután Saint-Étienne-ben az A csoportban másodikként végzett Svájccal mérkőznek a nyolcaddöntőben, míg az ukránok pont nélkül a csoport negyedik helyén fejezték be szereplésüket a kontinensviadalon.

Kapcsolódók

Kimaradt?