Sznúker-vb: kialakult az elődöntő mezőnye

Fordulatos mérkőzések után szerdán este kialakult a Betfred sznúker-világbajnokság elődöntőjének mezőnye: a jelenlegi világelső mellett két kínai, illetve a legidősebb játékos küzd meg a döntőbe jutásért.  

Nagy meglepetésre szerda este a veteránnak számító, 45 éves skót Alan McManus 13-11-re legyőzte az ötödik világbajnoki címéért küzdő honfitársát, John Higginst, és kvalifikálta magát a legjobb négy közé.

A világranglista 30. helyén álló McManus 11-9-ről fordította meg a meccset, és négy szenzációs frémet nyert zsinórban, így 1993 után először újra bejutott az első négy közé. Ő a második legidősebb játékos, aki az elődöntőkig jut a világbajnokságon. A listavezető Ray Reardon, aki 31 évvel ezelőtt, 1985-ben 52 évesen jutott az elődöntőbe.

A két pontszerzőtorna-győztes McManus menetelése a Crucible színházban azért is figyelemreméltó, mert 2007-2012 között még csak nem is sikerült kvalifikálnia magát a világbajnokságra. A skót veteránra a következő körben a legjobb kínai játékos, Ding Junhui vár.

A negyeddöntő másik mérkőzése a hongkongi Marco Fu és az angol Barry Hawkins között zajlott, előbbi szintén 13-11-as eredménnyel jutott tovább az elődöntőbe.

Barry Hawkins az egyik legnagyobb crucible-i csodát okozhatta volna, ha sikerül legyőznie Fút, hiszen az első felvonás után a 38 éves hongkongi játékos még 7-1-re vezetett. Sőt előnyét 9-1-re növelte a következő felvonásban. Így kevesen adtak esélyt a 36 éves angolnak, aki az előző körben a sportág legnépszerűbb játékosát, az ötszörös világbajnok Ronnie O’Sullivant ütötte ki.

Hawkins 9-1-ről kezdett felkapaszkodni, 12-11-nél úgy tűnt, hogy döntő frémig sikerül löknie a mérkőzést, de csak 60 pontot sikerült összegyűjtenie, de Marco Fúnak sikerült letakarítania az asztalt, és 74 ponttal megnyerte a mérkőzést.  

A hongkongi játékosnak utoljára 2006-ban sikerült eljutnia az elődöntőig, akkor 17-16-ra kikapott Peter Ebdontól. Nem lesz egyszerű idén sem az útja a fináléba, hiszen a 2014-es világbajnokkal, a jelenlegi világelső Mark Selbyvel csap össze a 17 győzelemig tartó mérkőzésen.

Az elődöntő párosítása: 

Alan McManus-Ding Junhui

Marco Fu-Mark Selby

Kapcsolódók

Kimaradt?