A Puskás Intézethez kerül a Grosics-hagyaték

Születésének 90. évfordulóján az örökösök döntése nyomán a Puskás Intézethez kerültek Grosics Gyulának, az Aranycsapat kapusának sportpályafutásával kapcsolatos trófeái, emlékei és relikviái.

A Puskás Intézet csütörtöki közleménye szerint a 2014-ben, 88 esztendős korában elhunyt legendás labdarúgó egykori kérésnek megfelelően került a hagyatéka az intézményhez. 

A több száz tételből álló gyűjtemény Grosics egész pályafutását felöleli, olyan emblematikus tárgyakat foglal magában, mint az olimpiai aranyérem, a világbajnoki ezüstérem, három világbajnokság emlékei, különféle állami kitüntetések, a Nemzet Sportolója oklevél és a Prima Primissima-díj. 

"Édesapánk igyekezett a lehető leggondosabban megőrizni hallatlanul sikeres sportpályafutása tárgyi emlékeit, trófeáit, és bár sok mindent elajándékozott vagy jóhiszeműen kölcsönadott életében, nagyon gazdag gyűjteménnyel tudjuk gyarapítani a Puskás Intézet fantasztikus anyagát. Biztosak vagyunk abban, hogy jó kezekben lesznek Grosics Gyula sportrelikviái a magyar futball hagyománya iránt elkötelezett szakemberek felügyelete alatt a Puskás Intézetnél, ahova a tárgyakat maga édesapánk is szánta" - olvasható a kapus három lányának közös közleményében. 

A Puskás Intézet a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működő archívum, múzeum, tudományos központ. A Puskás-gyűjtemény tavaly kiegészült a korábban Bodnár György tulajdonában lévő anyaggal, amely többnyire Puskás Ferencnek élete utolsó húsz évében összegyűlt kitüntetéseit, ajándékait, személyes tárgyait tartalmazza. A felcsúti gyűjtemény azóta bővült többek között Csanádi Árpád, Sebes Gusztáv és Deák Ferenc labdarúgással kapcsolatos hagyatékával.

Kapcsolódók

Kimaradt?