EURO-2016: hétfőtől lehet ismét jegyet igényelni

A szombati sorsolást követően hétfőn déltől igényelhetnek ismét belépőt a szurkolók a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire.

Minden résztvevő nemzet szövetsége megkapja a jegyek húsz százalékát az adott stadion befogadóképességéhez képest, ez összesen körülbelül 800 ezer belépőt jelent. Ebben az időszakban a magyar szövetségnél lehet majd jelentkezni a magyar válogatott mérkőzéseinek belépőire. A szerencsés igénylőket február végéig e-mailben értesítik.

A jegyértékesítés első fázisa már nyáron lezárult, az európai szövetség (UEFA) internetes platformján keresztül egymillió belépőt kínáltak megvételre, ezekre 11,26 millió igénylés érkezett, köztük 1,2 millió a döntőre. A szerencsések sorsolás útján jutottak jegyhez, erről e-mailben már tájékoztatást kaptak.

Jövő márciusban indul az UEFA online jegybörzéje, ahol a jegyhez jutottak cserélhetnek, vagy visszaadhatják belépőjüket, amelyet mégsem akarnak felhasználni. Az UEFA májusban küldi ki a jegytulajdonosaknak a belépőket.

Az Eb 51 mérkőzésére összesen 1,8 millió jegyet bocsátottak, bocsátanak áruba. A belépők árait négy kategóriába sorolták, a csoportszakaszra szóló legolcsóbb jegy 25 euróba, míg a döntőre a legdrágább 895 euróba kerül.

Kimaradt?