BL: csak egy döntetlenre futotta az egy milliárd eurós mérkőzésen

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Paris Saint-Germain gólnélküli döntetlent játszott a Real Madriddal.

Az első lövősre a 4. percig kellett várni, ekkor Marcelo 16 méterről vette célba a hazai kaput. A 6. percben Varane Ibrahimovic elől tisztázott, majd szöglet után ismét Varane szabadított fel fejjel. Az első negyedórában inkább a párizsiak voltak aktívak, de helyzeteiket rendre meghiúsították a királyiak. Aztán kiegyenlített lett a játék, a csapatok nagy iramot diktáltak, de kevesebbet kockáztattak. A 26. percben Isco passzolt Kroos elé, aki Jese elé játszott, a fiatal spanyol támadó lövését azonban Trapp védte. Innentől főleg a Real került helyzetbe az első félidőben, a 36. percben Trapp ismét főszerepet vállalt, amikor védte Cristiano Ronaldo remek fejesét Kroos szöglete után.

A második félidő Cavani-helyzettel kezdődött, de lövése után a labda a jobb sarok mellet hagyta el a játékteret. Az 51. percben Ronaldo végzett el egy ellene elkövetett szabálytalanságér megítélt szabadrúgást, de a sorfalon megpattanó labda kapu mellé szállt. A játékosok keményen és önfeláldozóan küzdöttek, több lövést is bevetődő játékos hiúsított meg. A helyzetek elmaradtak, mert a csapatok már elsősorban a védekezésre koncentráltak, a hajráig a cserék is ezt a célt szolgálták. A vége 0-0.

Az A csoport másik találkozóján a Malmö 1-0-ra legyőzte a Sahtar Donyecket.

A B csoportban a CSZKA Moszkva ráijesztett a Manchester Unitedre, Eremenko kihagyott tizenegyese után Seydou Doumbia talált az angolok kapujába. Louis van Gaal együttese sokáig nem tudott válaszolni az első negyedóra végén megszülető találatra, de a második félidő közepén Anthony Martial kiegyenlített. Az eredmény nem változott, így a két csapat azonos ponttal áll a csoportban.

A másik találkozón a Wolfsburg legyőzte a PSV-t, és ezzel a kvartett élére állt.

A C csoportban az eddig hibátlan Benfica kikapott a Galatasaray otthonában, míg az Atletico Madrid megszerezte a három pontot az Astana ellen, és ezzel pontszámban beérte a portugálokat, gólkülönbségének köszönhetően pedig meg is előzte.

A D csoportban torinói meccsén döntetlen született, a Juventus a Borussia Mönchengladbachhal nem bírt, míg a Manchester City hazai pályán a Sevillát fogadta. A spanyolok vezetést szerezte az Etihad-stadionban, Az első félidő végén öngóllal egyenlítettek az angolok, majd a meccs hajrájában Kevin de Bruyne döntött a három pont sorsáról, góljával 2-1-re nyert a Manchester City.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:

  • Malmö (svéd)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
  • Paris Saint-Germain (francia) - Real Madrid (spanyol) 0-0

Az állás: 1. Real Madrid 7 pont (6-0), 2. Paris Saint-Germain 7 (5-0), 3. Malmö 3, 4. Sahtar Donyeck 0

B csoport:

  • CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester United (angol) 1-1 (1-0)
  • VfL Wolfsburg (német)-PSV Eindhoven (holland) 2-0 (0-0)

Az állás: 1. VfL Wolfsburg 6 pont, 2. Manchester United és CSZKA Moszkva 4 (4-4), 4. PSV Eindhoven 3

C csoport:

  • Atlético Madrid (spanyol)-Asztana (kazah) 4-0 (2-0)
  • Galatasaray (török)-Benfica (portugál) 2-1 (2-1)

Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont (7-2), 2. Benfica 6 (5-3), 3. Galatasaray 4, 4. Asztana 1

D csoport:

  • Juventus (olasz)-Borussia Mönchengladbach (német) 0-0
  • Manchester City (angol)-Sevilla (spanyol) 2-1 (1-1)

Az állás: 1. Juventus 7 pont, 2. Manchester City 6, 3. Sevilla 3, 4. Borussia Mönchengladbach 1

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?