Három hónapja tartó csendet tört meg Schumacher menedzsere

Három hónapja tartó csendet tört meg Sabine Kehm, a 2013 decemberében síbalesetet szenvedett és azóta lábadozó Michael Schumacher menedzsere.

„Boldogan jelenthetjük, hogy jó úton járunk és mondom ezt elsősorban annak fényében, hogy milyen súlyos volt a baleset. Michael állapota lassan javul. Sok időre és türelemre van még szüksége, de nekünk folytatni kell ezt a harcot” – fogalmazott Kehm.

Michael Schumacher hétszeres világbajnok Forma 1-es pilóta 2013. december 29-én olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett síelés közben, hogy az is kétséges volt: meg tudják-e menteni az életét. Sokáig mesterséges kómában tartották, hogy így segítsék gyorsabb gyógyulását. 2014 szeptemberben svájci villájába szállították át a német sportolót, azóta otthon ápolják. Már nincs mélyaltatásban, de állapotáról nem sokat tudni.

Kapcsolódók

Kimaradt?