Úszó vk: Moszkva után Hosszú Katinka Chartresban is letarolta a mezőnyt

Hosszú Katinka megnyerte az első, európai szakaszt az úszók kétmillió dollár összdíjazású világkupa-sorozatában, amelyben eddig két versenyt rendeztek.

A kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton bronzérmes Hosszú a vk első állomásán, Moszkvában és a múlt hétvégén, a franciaországi Chartres-ban is négy számban győzött, így nagy fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt - derül ki a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) hétfői hírleveléből

Az idei vk-ban az európai, az ázsiai és a közel-keleti "részgyőztesek" fejenként 50 ezer dollárt kapnak, s egészen a pontverseny hatodik helyezettjéig jár a plusz pénz: a másodiknak 35, a harmadiknak 30, a negyediknek 20, az ötödiknek 10, a hatodiknak pedig 5 ezer dollár jut.

Hosszú Katinka 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is diadalmaskodott összetettben, s minden esélye megvan arra, hogy a hölgyeknél idén is az övé legyen a 100 ezres fődíj.

Az egyes versenyhelyszíneken külön-külön dotálja a FINA a dobogósokat mind a 32 - 16 női és 16 férfi - egyéni számban. Aki győz, az aranyérem mellett 1500 dollárra is jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt tehet zsebre. 

A 2015-ös világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik, éppen azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő évi, riói olimpiára.

A vk állása két verseny után:

    férfiak:

  • 1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 60 pont
  • 2. Cameron Van der Burgh (dél-afrikai) 48 
  • 3. Nicolas Fink (amerikai) 39 

    nők:

  • 1. Hosszú Katinka 81 pont
  • 2. Emily Seebohm (ausztrál) 54
  • 3. Natalie Coughlin (amerikai) 39 

    A 2015-ös vk további állomásai:

  • szeptember 25-26.: Hongkong
  • szeptember 29-30.: Peking
  • október 3-4.: Szingapúr
  • október 28-29.: Tokió
  • november 2-3.: Doha
  • november 6-7.: Dubaj

Kapcsolódók

Kimaradt?