Copa América: Guerrero mesterhármasával jutott tovább Peru

A legutóbbi torna gólkirálya, Paolo Guerrero mesterhármasával 3-1-re győzött Temucóban a rendkívül jól futballozó perui válogatott Bolívia ellen.

Negyedórát kellett várni az első igazán komoly helyzetre a Copa América második negyeddöntőjében, a lehetőség az addig is sokkal aktívabb - és esélyesebb - perui csapat előtt adódott. Egy jobboldali szöglet után a brazil Flamengo csatára, Paolo Guerrero elé került a labda, aki egyből kapura is bökte, de a lövésnek csak nagy jóindulatú próbálkozást a gólvonalról kivágták a védők.

A helyzet további erőt öntött az addig eredménytelenül rohamozó peruiakba, akik a 20. percben meg is szerezték a vezetést. Cristian Cueva remek labdájával Juan Vargas nyargalt el a bal szélen, mérnöki pontosságú centerezését a Christian Coimbrát megelőző Guerrero bólintotta a kapuba (0-1).

Két perccel később kétgólosra hizlalták előnyüket az inkák. A peruiak csatára, Claudio Pizarro mentett fejjel, a játékszer Cueva elé került, az Alianza Lima tehetséges szélsője pazar labdát löbbölt Guerrero elé, akinek nem okozott nehéz Romel Quiñonez kapus mellett a hálóba lőnie (0-2).

A 26. percben már a mesterhármas is meglehetett volna Guerrerónak, aki egy szögletre érkezett remek ütemben, ám a jobb sarokba tartó fejest hatalmas bravúrral védett Quiñonez. A túloldalon az addig szinte tennivaló nélkül unatkozó Pedro Gallesének is nagyot kellett védenie, miután a bolíviaiak legjobbja, Marcelo Moreno fejjel próbálta feléje érkező remek beadást a perui gólvonalon túlra juttatni - ez volt az ezúttal tiszta fehérben futballozó zöldek első kaput eltaláló kísérlete. Az első játékrész záróakkordjaként Jefferson Farfán lőtte telibe a keresztlécet egy tizennyolc méteres szabadrúgásból, így nem nőtt tovább a perui előny.

Fordulás után a kétgólos hátrányban lévő Bolívia már el-eljutott a perui kapuig, ám legveszélyesebb próbálkozásukat, egy Marcelo Moreno-fejest magabiztosan védte Gallese. A bolíviaiak nagyobb aktivitása persze lehetőségeket teremtett a peruiaknak, hogy villámgyors kontrákat vezessenek; egy ilyen ellencsapás végén a Yoshimar Yotún labdájával kiugró Farfán biztosíthatta volna be a továbbjutást, ám a kapu mellé durrantott.

A 74. percben aztán eldőlt minden: a bolíviai középpályás, Danny Bejarano passzolt saját térfelének közepén Guerreróhoz, aki egy magában elmormogott "gracias" kíséretében a kapuig gyalogolt az ajándékkal, s Quiñoneznek esélyt sem adva a hálóba helyezett (0-3). A perui csatár ezzel utolérte a góllövőlistát eddig vezető Arturo Vidalt.

A 83. percben szépített Bolívia: az addig hibátlanul futballozó Luís Advíncula szabálytalankodott Damian Lizióval szemben, a kolumbiai játékvezető, Wilmar Roldán habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Marcelo Moreno magabiztosan váltotta gólra (1-3).

Bolíviának a sokkal jobb játékosokat felvonultató Peru ellen igazából - néhány percet leszámítva - nem volt esélye, Guerreróék teljesen megérdemelten mentek tovább, az elődöntőben a házigazda Chilével találkoznak. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?