Két kolléga is életét vesztette a légi szerencsétlenségben

Összesen százötven ember vesztette életét, amikor a Barcelona és Düsseldorf között közlekedő Germanwings Airbus A-320-as gép lezuhant kedden. Mint arról beszámoltunk,egy, a gépről lemaradó svéd futballcsapat megúszta a katasztrófát, ám nem mindenki volt ilyen szerencsés.

Két fiatal iráni újságíró, Hosszein Dzsavadi és Milad Hodzsataliszlami legnagyobb álma vált valóra, mikor kiderült, ott lehetnek a Camp Nouban az el Clásicón.

A két fiatal fotós el is utazott a 2–1-es katalán sikerrel záruló Barcelona–Real Madrid találkozóra, amelyről részletes tudósítást készítettek. A futballidény egyik legjobban várt mérkőzése után néhány napot még Barcelonában töltöttek, majd kedden elindultak a repülőtérre.

Az álmuk megvalósítása után azonban jött a tragédia. A közösségi oldalakon olvasható információk szerint mindketten rajta voltak annak a gépnek a fedélzetén, amely az Alpok felett kedden 147 utasával lezuhant…

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?