banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Szülővárosában ezentúl utca is őrzi Buzánszky Jenő nevét

Utcát neveznek el Dombóváron Buzánszky Jenőről, az Aranycsapat nemrégiben elhunyt tagjáról, a város szülöttéről.

Az erről szóló határozatot legutóbbi ülésén fogadta el a képviselő-testület. Az érintett utca a Rajk László utca, amelynek a nevét egyébként is megváltoztatták volna a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezésekről szóló törvény miatt, és egy korábban elfogadott határozat alapján Saguly Károly utcának keresztelték volna. A lakók azonban kérelemmel fordultak az önkormányzathoz, amelyben leírták, hogy elismeréssel adóznak Saguly Károly emléke előtt, de szeretnék, ha egy országosan köztiszteletben álló személy nevét kapná utcájuk.

Elvi döntés is született a képviselő-testületi ülésen, miszerint támogatják, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Megyei Kirendeltsége Dombóváron ingatlant vásároljon, és ott lakóotthont alakítson ki a „A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság Faddi Gyermekotthonának kiváltása” pályázat révén. Mint ismert, az eredeti elképzelések szerint Szekszárdon, Őcsényben és Tolnán szerették volna lakóotthonokat kialakítani, ám ez Tolna és Szekszárd esetében is lakossági ellenállásba ütközött. A dombóvári testület a társadalmi felelősségvállalás szükségességének átérzésével indokolja a döntést.

Kimaradt?