Megfosztják a Steaua-márkanévtől Gigi Becalit?

Nem használhatja többé a klub nevét, színeit, címerét és elveszíti annak múltbeli eredményeit is Gigi Becali, a Bukaresti Steaua labdarúgóklub tulajdonosa, amennyiben nem köt haszonbérleti szerződést a védelmi minisztériummal. A Legfelsőbb Bíróság szerdán jogerősen a szaktárca javára ítélt az évek óta folyó perben.

A börtönbüntetését töltő Becali számára óriási csapás a döntés, ugyanis amennyiben nem egyezik meg a szaktárcával, akkor a Liga 1-et fölényesen vezető csapata elveszíti történelmét és identitását.

Az üzletemberhez közel álló források szerint Gigi idegrohamot kapott a hír hallatán és fogadkozott, hogy semmiképpen nem tárgyal a védelmi minisztériummal a Steaua márkanév használata érdekében. Becali 2004-ben vásárolta meg a Steauát és ebben az esetben csak az azóta elért 4 bajnoki címmel dicsekedhet a jövőben.

A katonaklub korábbi neve, CCA (Központi Katonai Klub) is a minisztériumtulajdonát képezi és a felmerült FC Armata márkanév használatát is megvétózhatja a tárca. A rosszmájú szurkolók korábban azt javasolták Becalinak, hogy keresztelje át csapatát FC Pipera Voluntari névre.

A legfelsőbb bíróság döntése alapján a Gigi Becalit megfosztották a klub neve mellett a 21 bajnoki címtől, 20 Román-kupa győzelemtől, az 1986-ban elhódított Bajnokcsapatok Európai Kupájától és az 1987-es Európai Szuperkupától. 

Kimaradt?