A történelmi Székelyföld lovasait várják a vágtára

A Székely Vágta szervezői július 10-ig fogadják a történelmi Székelyföld településeinek nevezését a negyedik alkalommal sorra kerülő lovas galoppversenyre. A háromszéki, maksai Óriáspince-tetőn július 19-20-a között zajló lovas rendezvény idei újdonsága, hogy két futamot is szerveznek: a Székely Vágtát és a Góbé futamot.

A székelyföldi települések mindkettőben elindíthatják lovasaikat, az 1000 lejes nevezési díj ellenében. Mindkét futamon azonosak a nyeremények, az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik 1000 lejt nyerhet, de csak a Székely Vágta nyertesei kapnak jogot a Nemzeti Vágtán való részvételre.

Az újításra azért volt szükség, mert a budapesti Nemzeti Vágtán csak legtöbb 75 százalékban telivér, bizonyított eredetű lovakkal lehet részt venni. Az elmúlt esztendőkben volt rá példa, hogy a Székely Vágtáról kijutott lóval Budapesten nem lehetett rajthoz állni, mert nem tudtak eredetét bizonyító iratokat felmutatni.

Az idén meghirdetett Góbé futam úgynevezett házi verseny lesz, a szervezők lehetőséget adnak a településeknek bármilyen lovat benevezni, csak az egészségügyi feltételeknek kell megfelelniük. Előjelek szerint az idén első alkalommal meghirdetett Góbé futamban várhatóan olyan kiemelkedő képességű lovak indulnak majd, amelyek ugyan nem rendelkeznek eredetet igazoló iratokkal, de nagy valószínűséggel telivérek.  

Ülőhelyet is lehet váltani a Székely Vágta futamaira, hívják fel a figyelmet a szervezők, akik szerint a versenypálya szélén kialakított helyről zavartalanul lehet majd követni a galoppversenyt és annak kísérőprogramjait, innen indulnak és itt zárulnak a futamok. A belépő 20 lej/nap, jegyet a helyszínen, a regisztrációs pontnál lehet majd váltani. Újítás, hogy idén először kempingezni is lehet a Székely Vágta helyszíne közelében. A sátorozásra alkalmas helyet kordonokkal kerítik el a szervezők, ennek használata a rendezvény mindhárom napján ingyenes.

A július 19 és 20-a között sorra kerülő rendezvényen hagyományosan a lovassporté lesz a főszerep, de esti kulturális programokkal is készülnek a szervezők. Székely Dózsa György táncszínházi bemutató lesz az idei Székely Vágta kulturális előadása. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes – volt Honvéd Együttes – előadása Dózsa György halálának 500. évfordulójára készült, Zsuráfszky Zoltán rendezte, a főszerepet pedig Novák Péter játssza. Részletek a www.szekelyvagta.ro honlapon.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?