Vita kerekedett a Székely Vágta körül

Az Udvarhelyszéki Vágta félrevezető megnevezésére, és rendezvény honlapján jogosulatlanul közölt fotókra panaszkodik a Székely Vágta szervezőcsapata.

A háromszéki maksai Óriáspince-tetőn négy éve szervezik a budapesti Nemzeti Vágta egyetlen székelyföldi hivatalos előfutamát, a Székely Vágtát. A rendezvény szervezői lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásban közlik: tudomásukra jutott, hogy Udvarhelyszéki Vágta néven lovas rendezvényt szerveznek Székelyudvarhelyen, több helyszínen, előfutamokkal.

A rendezvény félreérthető megnevezése miatt több érdeklődő, résztvevő és támogató a Székely és Nemzeti Vágtával azonosítja a lovaseseményt, annak okán is, hogy a rendezvény honlapján a Székely Vágta fotóit használják a szervezők - jogosulatlanul.

„Ismételten pontosítjuk, hogy a Székely Vágta az egyetlen hivatalos székelyföldi előfutama a budapesti Nemzeti Vágtának, amelyet negyedik éve Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatai együttesen támogatnak. Az Óriáspince-tetőn szervezett Székely Vágtának nincs sehol előfutama, Székelyföld összes települése szabadon vehet részt a galoppversenyen”, írják a Székely Vágta szervezői. 

Mint arról beszámoltunk, a maksai Óriáspince-tetőn július 19-20-a között zajló lovas rendezvény idei újdonsága, hogy két futamot is szerveznek: a Székely Vágtát és a Góbé futamot. A történelmi Székelyföld települései mindkettőbe benevezhetik lovasaikat. Mindkét futamon azonosak a díjak, az első helyezett 2000 lejt-, a második 1500 lejt-, a harmadik 1000 lejt nyerhet, de csak a Székely Vágta nyertesei kapnak jogot a Nemzeti Vágtán való részvételre.

Az újításra azért volt szükség, mert a budapesti Nemzeti Vágtán csak legtöbb 75 százalékban telivér, bizonyított eredetű lovakkal lehet részt venni. Az elmúlt esztendők volt rá példa, hogy a Székely Vágtáról kijutott lóval Budapesten nem lehetett rajthoz állni, mert nem tudtak eredetét bizonyító iratokat felmutatni. Az idén meghirdetett Góbé futam, úgynevezett házi verseny lesz, a szervezők lehetőséget adnak a településeknek bármilyen lovat benevezni, csak az egészségügyi feltételeknek kell megfeleljenek.

A szervezők már fogadják a történelmi Székelyföld településeinek nevezését. Futamonként 1000 lejbe kerül a nevezési díj. Részletes információkat a www.szekelyvagta.ro honlapon találnak. A július 19 és 20-a között sorra kerülő rendezvényen hagyományosan a lovassporté lesz a főszerep, de esti kulturális programokkal is készülnek a szervezők. Székely Dózsa György táncszínházi bemutató lesz az idei Székely Vágta kulturális előadása. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes – volt Honvéd Együttes – előadása Dózsa György halálának 500. évfordulójára készült, Zsuráfszky Zoltán rendezte, a főszerepet pedig Novák Péter játssza.

Kapcsolódók

Kimaradt?