Novák Ede bronzérmes a világbajnokságon

Novák Károly Eduárd bronzérmet szerzett hazai idő szerint szombat hajnalban az Aguascalientes-ben zajló pálya parakerékpáros világbajnokság négy kilométeres üldözési versenyén a C4-es kategóriában.

Az ötszörös világbajnok Novák – aki a Román Kerékpáros Szövetség elnöke is – a negyedik lett a selejtezők során, így a kisdöntőben az amerikai Jeffrey Scott Martin ellen versenyzett a bronzéremért és a Tusnad Cycling Team sportolójának sikerült győznie.

„Az eredmények nem éppen az általam elvártak, ennek lehetett az oka az a banális sérülés is, ami nagyban befolyásolta a lélegzetvételemet. Hiába készülsz megfelelően és csinálsz mindent úgy, ahogy azt egy ilyen nagy verseny előtt kell, vannak dolgok, amiket nem tudsz elkerülni. Nagyon örülök a bronzéremnek is, hiszen ezzel értékes pontokat szereztem a 2016-os riói paralimpiára való kvóta megszerzéséhez. A világbajnokság még nem ért véget számomra, még van két verseny, amelyen rajthoz állok és harcolni fogok továbbra is az érmekért” – nyilatkozta Novák.

A 37 éves csíkszeredai sportoló az üldözéses verseny kisdöntőjét 4 perc 41,318 másodperccel zárta, a második helyen a cseh Jiri Jezek (4:34,688) végzett, míg az első a szlovák Josef Metelka lett, megdöntve Novák a londoni paralimpián felállított világcsúcsát. A szlovák 4 perc 33,322 másodperces időt ért el Aguascalientes-ben.

A Tusnád Cycling Team sportolója, Novák Károly Eduárd szombaton este az egy kilométeres egyéni időfutamon, illetve vasárnap a scratch próbán is rajthoz áll és szeretné, ha ezekben a számokban is érmet szerezne.

Az Aguascalientes-ben található pályát a világ leggyorsabb kerékpárpályájaként tartják számon. A pálya parkettaburkolatát Finnországban készítették, a legnagyobb dőlésszöge 49,91 fokos. A februári pályakerékpáros világbajnokságon hét rekordot döntöttek meg. A parakerékpáros világbajnokságon 28 országból összesen 122 sportoló áll majd rajthoz.

„Ezúttal is köszönöm támogatóimnak, a Tusnád Ásványvíz Rt.-nek, a MOL Romániának, az Allianz-nak, a Set-Prod-Com-nak és a Bellotto-nak, valamint Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának a támogatást, amellyel lehetőséget teremtettek számomra, hogy itt lehetek Mexikóban” – nyilatkozta a sportoló.

 

Kimaradt?