Csíkszereda szobrot ígért Novák Ede paralimpikonnak

Több mint kétezer ember várta Novák Károly Eduárdot, Románia első paralimpiai bajnokát kedd este Csíkszereda nemrég felújított főterén. Képriportunk bővitett változatát Facebook-oldalunkon tekinthetik meg9

A székely kerékpározó egy arany és egy ezüstéremmel tért haza Londonból. A maszol.ro kérdésére Novák Ede elmondta, az aranyérem mellé újabb aranyéremre pályázik négy év múlva Rióban. Hozzátette: a motivációval sem lesz gond és egy rövid pihenő után el is kezdi a felkészülést.

12Novákot az eseményre csapattársa, Török Imre is elkísérte.

Csütörtökön a rajongók kérdéseire válaszol. Novák Károly Eduárd londoni küzdelmeit szülei csíkszeredai cukrászdájából lehett követni. Az eseményeket minden alkalommal 20-25 ember nézte a Marien Presszóban a tévé képernyőjén. Ugyanitt egyébként egy állandó, Eduárd pályafutásáról szóló kiállítás is megtekinthető, ráadásul csütörtökön 5 órától közönségtalálkozót is szerveznek a rajongóknak, akik személyesen is kérdéseket tehetnek fel a paralimpikonnak, sőt tombolahúzás is lesz, amelyen londoni, olimpiai emléktárgyakat sorsolnak ki a jelenlévők között.

38Az esemény konferansziéja, Pál-Pál Előd röviden elmesélte a sportoló pályafutását. Hogy gyorkorcsolyázóként kezdte, majd egy súlyos autóbaleset nyomán amputálni kellett jobb lábfejét. Majd rehabilitációs gyakorlatként kezdett el kerékpározni és végül a kerékpározás volt az a sport, amelyben újra megtalálta önmagát.

44A konferanszié mindkét sportolóval élő interjút készített a rögtönzött színpadon.

Novák Ede elmesélte, hogy két héttel a bajnokság előtt, a manchesteri edzésen háromszor döntötte meg a világcsúcsot, mégis, amikor a rajthoz állt, mintha minden erő kifutott volna a lábából. Végül sikerült annyira öszpontosítania, hogy minden külső körülményt, stresszt kizárt. Ráadásul az edzője is egy kissé "huncut" volt, mesélte. Az edző ilyenkor a pályán előbb, vagy hátrább áll meg, jelezve, hogy a vetélytárs előtte van, vagy utána. Az ő edzője viszont végig középen állt és intette Edurádanak, hogy menjen csak, így ő végig abban a hitben tekert, hogy a vetélytársak előtte vannak és csak akkor "esett le" neki, hogy győzött és csúcsot döntött, amikor meglátta az eredménykijelző táblát.

16Edét Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán is méltatta. "Ede teljesítménye városunk életében. Azt gondolom, hogy ez a tér megérdemel majd egy szobrot, amely a kerékpározó Novák Károly Eduárdot ábrázolja, hogy soha senki ne feledje el szeptember elsejét, a valódi igazság napját" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: Novák eredménye is azt bizonyítja, hogy nem a sok tanulás, a tudás a legfontosabb, hanem a teljesítmény és azt is, hogy nincs lehetlen. Ugyanakkor megköszönte neki, hogy nemcsak a csíkiakat, hanem egy egész országot tanít arra, hogy mi az élet értelme.

4A színpad mellett Eduárd felesége és gyermekei várakoztak "Ede a mi bajnokunk" feliratú pólóban. Megint mások különféle sportmezeket hoztak, amelyekre autogrammot kértek a bajnoktól.

18

Borboly Csaba megyeitanács elnök arról beszélt, hogy azt a tisztelet, amit a politikusok gyakran nem tudnak kivívni az őket támogató emberek számára, azt most Novák Károly Eduárnak sikerült kivívnia.

45Majd Eduárd egyik volt sporttársa, Farkas László, aki szintén elszenvedője volt sorsfordító balesetnek, méltatta a paralimpikont.

Eduárd csapattársa, Török Imre elmesélt egy nagyon megrázó eseményt is. Az úszás próbán látott egy versenyzőt, akinek hiányzott az összes végtagja, ennek ellenére részt vett a megmérettetésen. Ezt a versenyzőt, aki gyakorlatilag csak egy törzs volt, úgy kellett a víbe helyezni. A starpisztoly elsütéséig a fogaival egy sálba kapaszkodott, majd végigúszta a távot. Bár több, mint ötven méteres lemaradása volt, a közönség tíz percig őrjöngve éljenzett neki.

35Novák autogrammokat osztogatott a szép számban összegyűlt rajongóknak.

46Egy oriáskivetítőn levetítették Becze Zoltán sportújságíró, egyik Eduárdról szóló kisfilmjét.

47Novákot megrohamozta a sajtó is.

19A zenét a Csicsói Fúvószenekar szolgáltatta.

Kimaradt?