A román-magyar utóhangjai nehezen ülnek el, még bizonyos sporton kívüli események (a magyar ultrák visszavonulás közbeni bravúrjai, a Bukarestből hazatérő Buzánszky Jenő – szerencsére nem súlyos – autóbalesete stb.) is emlékeztetnek rá. Természetes a visszhang az örömoldalon is.

A Román Labdarúgó Szövetség közzétette „az évszázad mérkőzése” nyomán felfrissített statisztikai adatait, ugyanakkor – lehett másképp? – megszólaltak politikusok is.

Magyarország olyan fertőző góc a térség számára, amelyben forr a gyűlölet szomszédjaival szemben - ezt a következtetést vonta le a magyar szurkolók bukaresti incidensei kapcsán Bogdan Diaconu, a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője az Adevărul című lap blogrovata által vasárnap közölt írásában. "Európa tétlenül szemléli, amint a náci vétetésű magyar szélsőségesség lángra lobbantja a térséget (...) ahelyett, hogy határozottan és gyorsan fellépne ellene" - írta a kormánypárti politikus. Diaconu a Magyarország félrebeszél című írásában kész tényként tálalta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a nemzetközi szerveknél készül bepanaszolni Romániát, amiért "a román karhatalom túlzott erőszakot alkalmazott a magyar huligánokkal szemben, akik törtek-zúztak Bukarestben" a pénteki román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés előtt.  Úgy vélekedett: a magyar hatóságok előre eltervelt módon, a budapesti kormány tudtával akarják a román karhatalom áldozataiként feltüntetni a "barbár viselkedésű" magyar szurkolókat, mert szerinte a magyar szélsőséges pártoknak az az egyedüli választásikampány-témájuk, hogy etnikai diszkriminációval vádolják Romániát.

Ezek szerint a szemünk előtt focitörténelem született: a 2014. szeptember 6-i, pénteki 3-0 a legnagyobb arányú román győzelem a két ország egymás elleni mérkőzéseinek sorában. (A magyaroké, az amolyan preventív-Lúdas Matyis/Döbrögis 9-0, reméljük, még egy darabig megmarad abszolút rekordnak, ennek legbiztosabb módja, ha a két válogatott nem kerül össze hivatalos mérkőzésen, „barátságosat” pedig egyhamar rendezni nem fognak.)

Mindezek után kíváncsian várom, hányadik lesz a válogatottak éves világranglistáján a két ország, „lenézik-e” még a magyarok a románokat (ahogy lapunk fogalmazott, érzékeltetve a két hely különbséget).

A román csapatnak különben ez volt a 643. mérkőzése, amiből hazai pályán a 263., és a 286. győzelme.

A magyarok elleni mérleg: 22 mérkőzés, 5 győzelem, 6 döntetlen, 11 vereség. Utoljára magyar győzelem 1981 május 13-án született, az utolsó magyar gól pedig Bukarestben 1972 május 14-én. (Az eredmény 2-2volt, utána került sor a péntek éjszakai cikkemben felidézett belgrádi pótselejtezőre.) A románok a 263 hazai mérkőzésükből 213-at játszottak a fővárosban, 9-et a félelmetes Nemzeti Arénában (ahol a mérleg 4 – 4 – 1, a gólkülönbség 18-9).

A spanyol bíró, Undiano Mallenco (jól bíráskodott) másodszor vezetett a román válogatottnak, a spanyol bírók összesen tizenhatszor.

Ciprian Marica korai gólja számára a 22. találatot jelentette a nemzeti nagyválogatott színeiben, ennél többet öten rúgtak: George Hagi és Adrian Mutu 35, Bodola Gyula (aki magyar válogatott is volt) 30, Viorel Moldovan és Bölöni László 25. Marica tehát könnyen feljuthat a negyedik, ha nem éppen a harmadik helyre.

Érdekes a román csendőrség mérlege is a magyar szurkolók okozta felfordulás nyomán; megjegyezzük, nem tudni biztosan, hogy a felsorolt adatok csak a mintegy háromezer magyar ultrára vonatkoznak vagy a román szurkolókra is, esetleg mindkét csoportra, esetleg hol az egyikre, hol a másikra. Mindegy, íme az adatok: 62 szurkolót állítottak elő; 16 szurkoló egy évig nem teheti be a lábát a stadionaokba; 50 ellen indul bűnvádi eljárás; a büntetések összege 7.300lej (nevetségesen kevés!); 41 személytől koboztak el botokat, pirotechnikai eszközöket, Molotov-koktélokat, késeket. Mosolyognom kell, már a hazafiságot is büntetik.

Nem sok szó esett arról, hogy a lehengerlő győzelem és az azt követő rokonszenváradat egyik fő élvezője a román csapat edzője. Victor Piţurca sajátos módon még a két miniszterelnök druszájánál is jobban reflektorfénybe került a meccs előtt és a meccs után. (Hiába esküdött a falu végén az egyiknek lánya, s nyiladozik a másiknak az aranyveres bánya.)

Piţurcă néhány nappal előtte már egészen kicsi lett, annyit préselték a hírek, a rossz döntései, az eddigi gyenge szereplés (ami azért nem is volt annyira gyenge) – most utána kiderült, milyen nagy erény az, ha valaki mer kockáztatni. Kevés kalandorszelleműbb ember van ebben az országban nála, egy matróz pókerjátékosról tudunk. Piţurcának egyszerre pechje és szerencséje, hogy a politikától eltérően a fociban a blöff nem mindig elég, ahogy mondani szokták, be lehet csapni egy-két embert sokszor, be lehet csapni sok embert egyszer-kétszer (vegyék, kérem, figyelembe a mondás már-már elviselhetetlen finomságú árnyalását), de nem lehet becsapni sok embert sokszor. Nem minden meccsen van piszok szerencse, nem mindig megy be egy-egy játékos vadul megszúrt „élete lövése”, nem mindig vezet célra a felöntözött pálya (a hollandokat győzte le egyszer Konstancán így a mester, ráadásul egy lesgóllal, erre azóta az alföldiek minden meccsen rúgnak a románoknak négy gólt, fel is lehet írni előre az eredményjelző táblára.)

Szóval most Picurkának bejött Marica gr. (a gól-rugó, nem a grófnő rövidítése), és csodák csodája, a Nemzet Pernahajderéből a Nemzet Bálványává lett két óra alatt. Ráadásul ha a románok kedden kikapnak a törököktől, még mindig ők a legesélyesebbek a csoport második helyének a megszerzésére, tehát az edzőt ismét szídni fogják, de csak a következő meccsig, mert Andorrát szerencse (és Mutu) nélkül is meg lehet verni.

Piţurcának még a politikusok között is lettek szimpatizánsai. Az államelnök nem volt ott a lelátón, vagy azért, mert félt, hogy kifütyüli az ötvenezer hazafi, vagy mert tudta, hogy utána nem mehet el Gigivel kocsmázni – ezzel szemben ott volt Victor Ponta, és ott volt meglepetésként a mentora, doktorátusvezetője, Adrian Năstase. (Mondtam, ugye, hogy még fogunk hallani róla!) Kíséretükben pedig Victor Hrebenciuc (még egy Győző!) és Liviu Dragnea, vagyis a kemény mag. A végén még össze is ölelkeztek. Megható, na!

Az évszázad mérkőzése után Ponta kormányfő azt írta a Facebookon: „Bravó, Románia! Lecke volt labdarúgásból, és büszke vagyok, hogy román vagyok.” Ugyanazon a szájton Gabriela Firea kolléganőnk (jelenleg kormánypárti szenátor és polgármester-feleség) kedves célzással megjegyezte: „Gratula csapatunknak a Magyarország fölött aratott 3-0-ás győzelemhez! Aki kardot ránt, kard által vész el! Botrányt keltve jöttek, hogy megverjenek, és behúzott farokkal távoztak! Hajrá Románia, hajrá románok!”

Már csak ez hiányzott!

PS. Ha valaki fel akarná róni nekem, hogy a foci ürügyén túl sok a frocli, túlságosan „dicsérem” a románokat, és kevéssé vagyok megértő a magyarokkal szemben, olvassa el figyelmesen a magyarországi internetezők hozzászólásait a katasztrófáról szóló tudósításokhoz, kommentárokhoz. De ellenállhatatlan jókedvre derülhet, ha megnézi a ezt a videofelvételt.