banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Erste Liga: a Sportklub három gólos győzelmet aratott a Vasas ellen

Légiósai vezérletével háromgólos sikert aratott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub csapata az Opten Vasas HC ellen a jégkorong Erste Ligában. A csíkiak mind az öt gólját más játékos szerezte.

A felborított menetrend a magyar-román közös bajnokságot két vereséggel kezdő Vasast sodorta a magyarországi turnéja alatt eddig mindössze egy mérkőzést lejátszó Csíkszeredai Sportklub elé. A mérkőzést semleges helyszínen, a Tüskecsarnokban játszották le, miután a Vasas Jégcentrumban még nem készült el a jég.

A mérkőzés nagy részében kiegyenlített játékot láthatott a helyszínre kilátogató mintegy 250 néző, akik között a Sportklubért szorítók voltak döntő fölényben. Az első harmadban egyik csapat sem tudott betalálni, meglepetésre a „hazai” piros-kékek némileg többet próbálkoztak. A második játékrész két vendéggólt és egy meg nem adott hazai találatot hozott. A 26. percben a csíkiak észak-amerikai játékosa Blackwater talált be (0-1), két perc múlva Fodor szép egyéni alakítása után duplázta meg az előnyt (0-2).

Az utolsó harmadból alig telt el fél perc és megzördült a székelyföldiek hálója, Nagy Márk tette szorossá a mérkőzést. Hogy ne kelljen nagyon izgulnia a kék-fehér híveknek, arról az 52. és az 55 perc között szerzett 3 Sportklub találat gondoskodott, sorrendben Maylan, Tousignant és Taratukhin talált be (1-5).  Schnmál Kristóf hajrában szerzett gólja csupán szépségtapaszt jelentett a sportszerűen küzdő angyalföldiek számára. A Sportklub ezúttal gyengébb napot fogott ki, ám összességében magabiztos győzelmet aratott.

Ladányi Balázs, az Opten Vasas HC vezetőedzője: Azzal kifejezetten elégedett vagyok, hogy egy percig sem adtuk fel, a srácok dolgoztak, tették a dolgukat. Annyiban különbözött a pénteki mérkőzéstől ez a mai, hogy több gólhelyzetünk volt, és ez mindenképp pozitív, hogy már több helyzetet ki tudunk dolgozni. Sajnos, kimaradtak ezek a helyzetek, a Csíkszereda viszont kihasználta az övéit, ez döntött.
Jason Morgan, a Csíkszereda vezetőedzője: Ahogyan tavaly, úgy ebben az évben is hajtós, munkás csapat a Vasas, így tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Most is dolgoztak, tapadtak, és ha megadják 2-0-nál a góljukat, lehet, hogy egy kicsit másként alakul a mérkőzés. De elégedett lehetek, mert eredményesek tudtunk lenni a harmadik harmadban, és így le tudtuk úgymond zárni a meccset. A Debrecen ellen folytatjuk, legalábbis ez a terv. Fel kell készülnünk arra, hogy az egész bajnokság bizonytalan forgatókönyvvel megy majd, akár az utolsó pillanatban is elmaradhat egy-egy bajnoki. Reméljük, most nem így lesz.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Opten Vasas HC–Csíkszeredai Sportklub 2–5 (0–0, 0–2, 1–3)
Budapest, Tüskecsarnok 250 néző
Gólszerzők: Nagy M. (41.p.), Schmál (58.p.), ill. Blackwater (26.p.), Fodor (27.p.), Mylan (52.p.), Tousignant (52.p.) és Taratuhin (55.p.)
Kapura lövések száma: 27–34
Büntetőpercek: 12, ill. 26 perc
A játéknap másik mérkőzésén:
FTC-Telekom – Gyergyói HK 1-2 (hosszabbítás után)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?