Liga 2: bal lábbal kezdte a rájátszást az UTA

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított másodosztályú labdarúgó-bajnokság kényszer-rájátszásának 2. fordulójában hazai pályán kapott ki az UTA csütörtök kora este Turnu Măgurele csapatától.

A meccs rajtjától a hajárig tartott a gólpárbaj, ugyanis a hazaiak korai góljára a legvégén a látogatók mindent eldöntő találata volt a „csattanós válasz”. Közte pedig öt másik „dugót” jegyezhettünk fel, váltakozva.

Az újonccsapat ellen nem várt, fordulatos vereség ellenére az aradiak megőrizték első helyüket, és az UTA mellett szól az is, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. A minirájátszás végén az első két helyezett csapat jut fel az élvonalba, míg a dobogó harmadik fokán végző osztályozót játszhat az első osztály 12. helyezettjével.

A járványügyi intézkedések miatt az aradi meccs zártkapus volt, de 500 szurkoló a Szabadság téren felállított kivetítőn követhette a mérkőzés közvetítését, a törzsszurkolók egy része pedig zászlókkal vonult fel a város utcáin, sőt a stadionnál is hallatták a hangjukat, de a számukra csalódást keltő eredmény elhallgattatta őket.

Mereu alături de UTA! Vă mulțumim!

Közzétette: UTA Arad – 2020. július 9., csütörtök

 

2. Liga, rájátszás, 2. forduló: UTA–Turnu Măgurele 3–4, gólszerzők: Moise (3.), Buhăcianu (31.), Bustea (58.), illetve Tescan (21.), Pană (45.), Voinea (54., 11-esből), Haită (89.); szombaton: Petrolul–Rapid, kedden: FC Argeș–Mioveni.
1. UTA 1 0 0 1 3–4 25
2. Turnu Măgurele 2 1 1 0 4–3 24
3. Mioveni 1 0 1 0 0–0 21
4. FC Argeș 1 0 1 1 0–0 20
5. Rapid 1 0 1 0 0–0 20
6. Petrolul 0 0 0 0 0–0 19

A szövetség bejelentette, hogy a rájátszás 1. fordulójában a vendégcsapat játékosainak koronavírus-fertőzése miatt elhalasztott UTA–Petrolul mérkőzést július 15-én, szerdán 18.30 órától pótolják be.

(Nyitókép forrása: uta-arad.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?