Erste Liga: magabiztos győzelemmel folytatta menetelését a Sportklub

Esélyeshez méltó magabiztossággal szerezte meg a három bajnoki pontot a Hokiklub Budapest ellen a Sportklub. A csíkszeredai csapat két, egy-nullra megnyert harmad közé egy gólzáporos középső játékrészt ékelt a Tüskecsarnokban megrendezett összecsapáson.

Hamar vezetéshez jutott a székelyföldi csapat: Láday a kék vonal közeléből elementáris erővel lőtt Gadácsi kapujába a negyedik percben (0-1). Ekkor kevesen gondolták, hogy az első játékrészben nem esik több találat. Pedig így történt, hiába lőtt a Sportklub majd’ háromszor többet kapura, a további gólokra várni kellett.

Ami nem jött össze az első harmadban, annál inkább sikerült a másodikban: a gólszegény kezdés után hat gólnak tapsolhatott a közönség a középső húsz perc során. Igaz, örömre több okuk a lelkes kék-fehér híveknek volt, hiszen a csíkszeredaiak négyszer is megzörgették a hazai hálót, míg a HKB-nak csak két válasza volt erre. Györfy közeli találattal indította a gólgyártást a 26. percben (0-2), majd némileg váratlanul szépített a Hokiklub: Szűcs korongja valahogy utat talált Szamankov lábai között a vendégkapuba (1-2).

Hamar megrázta magát a vendéggárda és egy percen belül két gólt is lőttek. Előbb Rokaly Norbert tette be Fodor kapu mögötti passzát (1-3), majd a 29. percben Brophey is feliratkozott a gólszerzők közé (1-4). Ezzel még nem volt vége! A 32. percben Pelley rutinja villant: szép cselek után higgadtan húzta el a pakkot Gadácsi mellett (1-5). A harmad záróakkordját Hovinen bombagólja jelentette a 40. percben (2-5).

A harmadik húsz percre érezhetően takaréklángra állította játékát a Sportklub, így is magabiztosan őrizte a második harmadban háromgólosra hízott előnyét. A végeredményt végül egész pályás üres kapus góllal Belov állította be az 57. percben, miután a hazaiak kapuslehozatallal próbálkoztak (2-6).

Magabiztosan menetel tehát a Sportklub az Erste Liga alapszakaszában. Ma este a bajnokság sereghajtója ellen lép pályára és zárja újabb magyarországi túráját a bajnokesélyes csíkszeredai csapat.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Hokiklub Budapest–Csíkszeredai Sportklub 2–6 (0–1, 2–4, 0–1)
Budapest, Tüskecsarnok 386 néző
Gólszerzők: Szűcs (27.p.) és Hovinen (40.p.), ill. Láday (4.p.), Györfy (26.p.), Rokaly N. (28.p.), Brophey (29.p.), Pelley (32.p.) és Belov (57.p.)
Kapura lövések száma: 27–44
Büntetőpercek: 8, ill. 8 perc


További eredmények:

  • Corona Brassó – Debreceni EAC 4 – 3
  • UTE – Fehérvári Titánok 4 - 5

Kapcsolódók

Kimaradt?