Kajak-kenu: dokumentumfilm készül Wichmann Tamásról, nagy ellenfele, Patzaichin is szereplő lesz

Budapesten járt a négyszeres olimpiai bajnok és háromszoros ezüstérmes Ivan Patzaichin, az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb kenusa. A román sportember azért jött a magyar fővárosba, mert szerepelni fog a kilencszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes Wichmann Tamásról készülő dokumentumfilmben.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által szervezett keddi sajtóbeszélgetésen kiderült: az egykori nagy ellenfeleket az utóbbi években egyre szorosabb barátság fűzi össze.„A nyár végén fogják bemutatni azt a filmet, amelynek a rólam készülő felvételeit már el is készítették. Én kértem, hogy azok a versenyzők is szerepeljenek benne, akik annak idején sok borsot törtek az orrom  alá” - jelentette ki Wichmann. A legendás kenus hozzátette: úgy érzi, Patzaichin sportemberi nagysága megköveteli, hogy megszólaljon az alkotásban.

„Patzaichin idén lesz hetven éves, de ma is igen aktív. Ruhabemutatókat szervez, ugyanakkor szűkebb hazáját, a Duna-Delta vidékét is reklámozza a világ felé, ezek az én szememben nagyra emelik őt” - fogalmazott a 71 esztendős Wichmann Tamás. 

Az MKKSZ székházában tartott keddi találkozón szóba került az egykori nagy rivalizálás is. Patzaichin bevallotta: négy olimpiai elsősége közül a münchenire emlékezik vissza a legszívesebben.

„Az előfutamban négy vagy öt csapás után elrepedt a lapátom. Bár ilyenkor ha a lapátomat felemelve mutatom, vissza kell fújni a rajtot, ez mégsem történt meg, így az elrepedt lapáttal kellett a célig eveznem” - elevenítette fel a 47 éve történteket a román ex-versenyző.

Wichmann felidézte, hogy Patzaichinnak végül a reményfutamon keresztül sikerült beverekednie magát a döntőbe, ahol ő elsősorban a német Detlef Lewe legyőzésére koncentrált, és 500 méternél éppen akkor kezdett hajrázni, amikor a mögötte evező Patzaichin is

„Sajnos az ő hajója sokkal gyorsabb volt, mint az enyém, így ő lett az olimpiai bajnok, de a világbajnokságokon azért többször sikerült megvernem” - emlékeztetett Wichmann, aki nemcsak Münchenben, hanem az 1968-as mexikóvárosi olimpián, párosban is „csak” a dobogó második fokára állhatott fel a 100 legnagyobb román ember közé választott Ivan Patzaichin mögött.

A sajtóbeszélgetést vezető Vaskuti István - az 1980-as moszkvai játékok bajnoka - bejelentette, hogy a szervezők mindkét sportembernek VIP-belépőt biztosítanak az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra.

Kapcsolódók

Kimaradt?