BL: angol csúcsrangadóval kezdődnek kedden a negyeddöntők

A Manchester City bombaformában látogat a Tottenham Hotspur új stadionjába a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő nagy érdeklődéssel várt angol párharcának első felvonásán, kedden.

A City január 29. óta nem szenvedett vereséget, azóta 13 győzelme mellett a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt is megnyerte, utóbbiban büntetőpárbajt követően bizonyult jobbnak. Josep Guardiola együttese ráadásul a legutóbbi három bajnoki összecsapásán a Tottenham fölé kerekedett, kétszer vendégként. Igaz, a Hotspur mindkétszer albérletben volt házigazda, ezúttal viszont a múlt szerdán hazai győzelemmel felavatott új stadionjában fogadja riválisát.

A londoniak formája kevésbé meggyőző, mint a manchesterieké. A BL-negyeddöntőben ugyan kettős győzelemmel ejtették ki a Borussia Dortmundot, viszont a Premier League legutóbbi hat fordulójában csak egyszer nyertek - a stadionavatón a Crystal Palace ellen. Ebben a periódusban négy idegenbeli összecsapásán maradt alul a Spurs - ellenfelei között volt a Liverpool és a Chelsea -, míg házigazdaként nem bírt az Arsenallal.

A Manchester City támadója, Rijad Mahrez az európai szövetség (UEFA) honlapjának a negyeddöntővel kapcsolatban elmondta: nagyon nehéz csatára számít, de úgy érzi, készen állnak a feladatra. „Ismerjük őket, mint ahogyan ők is minket. Sokszor találkozhattunk velük, és a közelmúltban sikerült győznünk" - mondta az algériai játékos a londoni ellenfélről. Hozzátette: az, hogy a két csapat ennyire ismeri egymást, akár hátrányt is jelenthet. Mahrez kiemelte: erős együttesük van, amit egy kiváló edző irányít, így a végső győzelem is a céljaik között szerepel, de előbb a Tottenhammel szemben kell továbbjutniuk. „Hihetetlen lenne számomra, ha BL-t nyernék. Mindig ez a trófea volt az álmom. Amennyiben idén ez mégsem sikerül, akkor majd jövőre összejön" - fogalmazott Mahrez.

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Premier League listavezetője, a Liverpool a portugál bajnokságban második Portót fogadja. Utóbbi pontszáma megegyezik az éllovas Benficával, csak rosszabb egymás elleni mérlege miatt szorul hazai riválisa mögé a tabellán.

A Liverpool és a Porto is megnyerte legutóbbi négy bajnoki összecsapását, az egymás elleni mérleget tekintve viszont az angolok vannak fölényben. A hat találkozón a Liverpool még nem kapott ki, három győzelem mellett háromszor döntetlennel zárt, gólkülönbsége 12-2. Az előző BL-kiírásban a nyolcaddöntőben mérkőzött meg egymással a két együttes, akkor a későbbi döntős Liverpool 5-0-s idegenbeli sikere rögtön el is döntötte a továbbjutást, a visszavágón belefért az angoloknak a hazai 0-0 is. Sadio Mané három gólt szerzett a portói találkozón, amit pályafutása egyik legjobb mérkőzésének tart. „Csapatként játszottunk nagyon jól, támadásban és védekezésben is erősek voltunk" - idézte fel a tavalyi párharc első felvonását a liverpooli futballista. A szenegáli játékos hozzátette: bár jó emlékeik lehetnek a Portóról, ellenfelüknek biztos plusz motivációt ad a visszavágás lehetősége.

„Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy elbízzuk magunkat. Ami tavaly történt, az már történelem, el kell felejtenünk” – emelte ki.

Kedden mindkét találkozó 22 órakor kezdődik, a londoni mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz, a liverpooli találkozón a spanyol Antonio Mateu Lahoz dirigál.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
a keddi program:
Tottenham Hotspur (angol)-Manchester City (angol) 22.00 (DigiSport 1, TelekomSport1)
FC Liverpool (angol)-FC Porto (portugál) 22.00 (DigiSport 2, TelekomSport2)

Kapcsolódók

Kimaradt?