Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: történelmet írt a magyar csapat

Két magyar állhatott a dobogó tetején az összetett eredményhirdetésén a hollandiai Dordrechtben rendezett Európa-bajnokságon, miután a 3000 méteres szuperdöntőben Liu Shaoang harmadik, Liu Shaolin Sándor pedig negyedikként ért célba. A férfi váltó aranyérmes lett, a nők bronzot nyertek, így minden idők legsikeresebb magyar Eb-szereplését láthattuk.

Az 1500 méteren megszerzett aranya és az 500-as ezüstje után 1000 méteren is második lett Liu Shaolin Sándor. A magyar versenyző a fináléban sokáig élen állt, de két körrel a vége előtt az orosz Szemen Jelisztratov meg tudta előzni, és ezúttal nem volt annyi erő versenyzőnkben, hogy visszaelőzze. Ugyanitt a B-döntő megnyerésével Liu Shaoang a hatodik helyen végzett, míg a hölgyeknél kettős magyar siker született a B-döntőben, így Jászapáti Petra összességében a hatodik, Bácskai Sára Luca pedig a hetedik helyen zárt.

A magyarokra egyedül az 1000 méteres távot megnyerő Szemen Jelisztratov lehetett veszélyes, ám ők taktikusan csak arra figyeltek az egész verseny alatt, hogy az oroszt maguk mögött tartsák, ezt pedig teljes sikerrel tették. Ami azt jelenti, hogy Liu Shaolin Sándor megszerezte a magyar rövid pályás gyorskorcsolyasport első összetett Európa-bajnoki címét, mögötte pedig Liu Shaoang lett az ezüstérmes.

Az olimpiai bajnok magyar férficsapat Burján Csaba, Krueger Cole, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor összeállításban megnyerte az Eb-döntőt. A nőknél Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Knoch Marta és Somogyi Barbara volt a bronzérmes magyar csapat tagja.

A magyar küldöttség így összesen négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzéremmel zárt, ami  minden idők legeredményesebb magyar szereplése, hiszen korábban eddig összesen két aranyat nyertek versenyzőink. A magyar csapat végzett az éremtáblázat élén, és Liu Shaolin Sándor lett az Eb legeredményesebb versenyzője.

Kimaradt?