Újra Kolozsvárra érkezik az UrbanEye Filmfesztivál

Második alkalommal szervezik meg az UrbanEye Filmfesztivált Kolozsváron május 25. és 28. között. Az építészetről, a városról és a városi életről szóló dokumentumfilmek szemléjének a Művész mozi ad otthont – közölték a szervezők.

Ebben az évben a filmfesztivál Kikért vannak a városok? címet kapta. A közönséget arra invitálják a szervezők, hogy a négynapos eseményen körbejárják a városfejlesztés és a tömegturizmus témakörét és megvizsgálják ennek hatásait a környezetre és a közösségre nézve. Mindezt díjnyertes dokumentumfilmeken és archív felvételeken keresztül. A fesztivál résztvevői vitázhatnak, workshopokon és vezetett sétákon vehetnek részt.

„Boldogok vagyunk, hogy visszatérhetünk Kolozsvárra, ahol a tavalyi évben nagyon lelkesen fogadott minket a közönség. Az idei kiadás célja, hogy egy pillanatra elgondolkodtassa az embereket és helyet adjon a vitáknak, amelyek a városok gyorsütemű változásáról szólnak, mert ezek a változások jól tükrözik a társadalmi, a gazdasági és a politikai dinamikát is” – fogalmazott a fesztivál társalapítója, Monica Sebestyén.

A fesztivál csütörtökön veszi kezdetét, az első film, amit levetítenek a Best in the world című dokumentumfilm, amely új perspektívából mutatja be Koppenhágát, amit 2021-ben a világ legélhetőbb városának neveztek ki. A válogatásban van a When we live alone című film is, ami felveti a kérdést, hogy hogyan élünk egyedül egy városban, mégis annyi emberrel körülvéve, ez pedig milyen hatással van a város társadalmi szerkezetére.

A Living in a Postcard című film is felkerült a filmfesztivál listájára. A dokumentumfilm a tömegturizmus helyszíneit helyezi górcső alá, és feleleveníti a járvány időszakát, amikor lezárták a határokat és teljesen leállt ez az ágazat. Látható lesz a Művész moziban a Battleship Berlin című film, ami a német főváros Egérbunkerének nevezett állatkísérleti laboratóriumának megóvásáról szól, amelyet nemrégiben ítéltek bontásra. Továbbá a részvevőknek lehetőségük lesz archív felvételeken keresztül látni a két világháború közötti Bukarestet, és egyébb portérfilmeket is megtekinteni.

A fesztivál teljes programja és belépőjegyek a filmfesztivál weboldalán, ide kattintva találhatók.

(Fotó forrása: UrbanEye Facebook-oldala/When we live alone)

Kapcsolódók

Kimaradt?